Kiemelt sportág lett a karate

Kiemelt sportág lett a karate

2018. 02. 13., Kedd, 19:10

Két év múlva már ott lesz a tokiói olimpiai programjában a karate. A sportág megkapta a megérdemelt állami figyelmet is.

A kiemelt sportágak közé került a karate - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Karate Szakszövetségnek a tavalyi évet értékelő és az idei esztendőt megnyitó keddi rendezvényén, amelyen a 2017-es sikerek részeseit is díjazták.

A magyar karate nagyon eredményes évet zárt 2017-ben - hangsúlyozta köszöntőjében Szabó Tünde. Hozzátette: a sportág hazai képviselői teljesítményükkel eddig is felhívták magukra a világ figyelmét, és látni lehet, hogy az évről évre növekvő eredmények mit jelentenek akár fejlesztésekben, akár a támogatási összegekben.

"A karate eddigi kiemelkedő teljesítményének köszönhetően kivívta a lehetőséget, hogy a kiemelt sportágak körébe kerüljön, így a szövetség mostantól a kiemelt sportágfejlesztési támogatás segítségével folytathatja a korább évek kiváló munkáját" - mondta az államtitkár, emlékeztetve rá, hogy a karate 2020-ban Tokióban először szerepel az olimpián, a szakszövetség célja pedig, hogy magyar karatés is induljon az ötkarikás tornán.

Mészáros János, az MKSZ elnöke megjegyezte: a 2013-ban nagy sikerrel megrendezett budapesti Európa-bajnokság óta minden évben történt jelentős előrelépés a sportág háza táján, és reméli, hogy ez a folyamat kitart a tokiói olimpiát követően is. Megemlítette, hogy elindult a szakedzőképzés, a karate pedig a testnevelés órák keretében bekerült a közoktatásba. Arra is kitért, hogy a szövetség megpályázza a 2022-es világbajnokság megrendezését.

Az évértékelőn díjazták a tavaly a sportág legrangosabb versenyein - a világjátékokon, a felnőtt Európa-bajnokságon, a korosztályos vb-n és Eb-n, az egyetemi Eb-n, illetve a világkupákon - kimagasló eredményt elért sportolókat és edzőiket.

Az eseményen jelen volt a hétvégi, Szocsiban megrendezett korosztályos Európa-bajnokságon az U21-esek között ezüstérmet nyert Tamás Ferdinánd és Czagány Dóra, valamint a juniorok mezőnyében bronzérmet szerzett Nguyen Hoang An.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.