Megvan a 2021-es felnőtt karate Eb új helyszíne

Megvan a 2021-es felnőtt karate Eb új helyszíne

2020. 12. 11., Péntek, 13:47

A horvátországi Porecben kerül sor 2021. május 19. és 23. között a jövő évi felnőtt karate Európa-bajnokságra.

A verseny rendezését azután nyerte el déli szomszédunk, hogy az eredetileg Göteborgba tervezett kontinensviadaltól a svéd rendezők novemberben a koronavírus járványhelyzet bizonytalanságai miatt visszaléptek. Az Eb fontosságát növeli, hogy a tokiói olimpia – ahol a karate történetében először programra került – pontszerző sorozatának egyik állomása lesz, ezért az esemény lebonyolításában társrendezőként vesz részt az Európai Karate Szövetség (EKF).

A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a svéd lemondást követően a horvát szövetség mellett Azerbajdzsán, Bulgária, Lengyelország és Spanyolország is jelezte rendezési szándékát.

A WKF arról is beszámolt, hogy az új helyszínnel az Európa-bajnokság földrajzilag a kontinens közepére kerül, könnyebb elérhetőséget biztosítva ezzel az országok többségének, a szervezők pedig rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy a koronavírus helyzet alatt miként lehet biztonságos körülmények között karate versenyt rendezni.

Az Európa-bajnokság három héttel előzi majd meg a tokiói olimpia utolsó karatés kvótaszerzési lehetőségét, az úgynevezett kvalifikációs tornát, amelyet június 11. és 13. között Párizsban tartanak. 
.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.