Karatés Vidékbajnokságnak ad otthont Szarvas

Karatés Vidékbajnokságnak ad otthont Szarvas

2019. 09. 02., Hétfő, 23:55

Szeptember 7-én kerül sor a Samansport - I. Magyar Karate Vidékbajnokságra, mely a fővároson kívül regisztrált versenyzők első hazai seregszemléjére.

Az esemény a Magyar Karate Szakszövetség vidékfejlesztési stratégiájának elemeként kerül megrendezésre, amelyre az egyes régiók legjobb karatésainak és ifjú reménységeinek érkezését várják a szervezők. A rendezvény célja a vidékbajnoki címek eldöntése, valamint védett versenyzési lehetőség biztosítása a vidéki klubok számára.

Az indulók között szép számmal lesznek válogatott kerettagok, köztük a korosztályos világbajnokságra kvalifikált sportolók, úgy mint az U21-ben magyar bajnok és a felnőttek között is döntőző zalaegerszegi Takács Virág Vivien, klubtársa, Forintos Fruzsina, Dvorák Ádám magyar bajnok, formagyakorlatban Kántor Zéta, a helyiek közül pedig a nemrégiben középiskolai küzdősport világjátékokon bronzérmet szerző Frankó Dániel.

A nevezési határidő ugyan csak szeptember 3., azonban már leadták nevezéseiket és biztosan ott lesznek az ajkai Sun-Dome, a Bátaszék SE, a Balaton Budo, a Budaörsi SKC és a Ganz-Kesjár, a miskolci Justitia, a szirmabesenyői Szkítia, a zalaegerszegi Toriki, a dunaharaszti DMTK, a dunaújvárosi Rekon, a tököli Kakusei, az isaszegi Genki, a szegedi Bodor Karate és a TVSC, továbbá a házigazda Szarvas csapatainak versenyzői.

Dr. Mészáros János elnöki köszöntőjében elmondta, hogy a rendezvény gondolata és megvalósítása közelebb hozza az ország karatékáinak és versenyzőinek szakmai színvonalát és ezáltal reálisan nagyobb lehetőséget biztosít bekerülni a versenyzői élvonalba, valamint a legeredményesebb versenyzők részére a magyar válogatottba is.

A szervezők bíznak abban, hogy olyan sorozatot sikerül útjára indítaniuk, ami évről évre lehetőséget teremt a régiók tehetségeinek önbizalom növelésének, és így hosszú távon egyik alappillére lehet a Magyar Karate Szakszövetség regionális programjának.

Szombaton 09.00 órától Lovász György és Ruzsinszki György szarvasi karatemesterek a verseny házigazdáiként szeretettel várják az érdeklődőket az Alkotmány utcai sportcsarnokban.

A ”Samansport” I. Magyar Karate Vidékbajnokság a Szarvasi Szilvanapok hivatalos társrendezvénye.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.