Két csodálatos bronzéremmel zártuk az ökölvívó eb-t

Két csodálatos bronzéremmel zártuk az ökölvívó eb-t

2022. 05. 29., Vasárnap, 20:45

Iszonyatosan hosszú idő telt el azóta, hogy magyar ökölvívó éremmel tért haza egy felnőtt Európa-bajnokságon. Jerevánban nem csak megtört a jég, hanem mindjárt két bokszolónk is érmet szerzett a kontinensviadalon.

A 60 kilogrammban szereplő Veres Roland bronzérmet nyert szombaton a jereváni férfi ökölvívó Európa-bajnokságon, miután elveszítette elődöntőjét.

A 22 éves korábbi kick-box-világbajnok karrierje első boksz Eb-jén az örmény Karen Tonakanyan legyőzésével mutatkozott be, majd pénteken a dán Frederik Lundgaard Jensent verte kifejezetten jó teljesítménnyel. Veres első két mérkőzése sem volt könnyű, az viszont biztosra vehető volt, hogy a georgiai Artyus Gomtsyan sokkal komolyabb feladata elé állítja majd korábbi riválisainál.

A találkozón - a nemzetközi szövetség közvetítése alapján - Gomtsyan egy pillanatig sem finomkodott, és nekirontott ellenfelének, aki láthatóan sokáig nem tudta felvenni ritmusát, és rengeteg tiszta ütést kapott. A georgiai az első menetben végig rohamozott, s mivel a nála majd egy fejjel magasabb Veres feltartó ütései pontatlanok voltak, és elmozgásai sem mindig sikerültek, Gomtsyan egyértelmű fölényben volt, amit az egyhangú pontozás is mutatott.

A második szakasz első felében már kiegyenlítettebb volt a küzdelem, Veres Roland jobb-bal kombinációkkal igyekezett beleindítani a georgiai támadásaiba, és gyorsan közel lépni hozzá, hogy riválisa ne tudjon kibontakozni. A sok fogást, szabálytalanságot hozó periódus az utolsó percig döntetlennek tűnt, akkor viszont Gomtsyan ismét tudott egy-két komoly hátsókezes találatot bevinni, amivel ezt a menetet is a maga javára billentette.

A csata ekkorra eldőlni látszott, de Veres nem adta fel, és az utolsó három perc első két percében határozottan jobbnak tűnt az erejével már kissé spóroló ellenfelénél. A georgiai ugyanakkor a szakasz utolsó harmadában, amikor már Veres érezhetően fáradt, ismét többször megindult és megsorozta ellenfelét, akit végül egyhangú pontozással győzött le.

Veres vasárnapi veresége ellenére is bravúrosan szerepelt az örmény fővárosban, ahol a kontinensviadal első magyar érmét szerezte, egyúttal Csóka Nándor 2015-es bronza után ő lett az első magyar dobogós kontinensviadalon.

Veres Roland után a 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd is bronzérmet nyert vasárnap a jereváni férfi ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar csapat utolsó, még versenyben lévő öklözője, a nyíregyháziak kisváltósúlyú magyar bajnoka csütörtökön könnyedén verte a moldovai Stefan Vozneacovschit, majd pénteken megosztott pontozással győzött az izraeli Ahmad Shtiwi ellen. A vasárnapi elődöntőben az örmény közönség által segített Hofhannes Bacskovval találkozott, aki megoldhatatlan feladat elé állította.

A meccs első menete nagyon hasonlított a másik magyar elődöntős, Veres Roland délutáni csatájához, Bacskov ugyanis a 60 kilós magyart legyőző georgiai Artyus Gomcjanhoz hasonlóan óriási lendülettel kezdett, azonnal ráment Kovácsra, aki képtelen volt feltartóztatni támadásait, és többször fogásba menekült. A roppant kemény örmény a három perc során végig nagy iramban ment előre, sokat ütött, így fölénye egyértelmű volt, amit jól mutat, hogy az ötből két pontozó nem simán 10-9-re, hanem 10-8-ra adta neki a szakaszt.

A folytatásban Kovács váltani tudott, és a második periódus első percében több szép kombinációja, tiszta ütése volt, a menet második felében azonban ismét az örmény volt fölényben, s az utolsó felvonás előtt már behozhatatlannak látszott az előnye.

A záró három percben a magyar bokszoló keményen küzdött, de végig hajtotta őt riválisa, aki összességében megérdemelten, egyhangú pontozással diadalmaskodott, Kovács Richárdnak pedig meg kellett elégednie a bronzéremmel.

Kovács karrierje első érmét szerezte világversenyen, egyúttal - Veres Roland után - a magyar küldöttség második bronzát nyerte Jerevánban. Ezzel legutóbb kilenc éve látott sikert ért el a küldöttség, ugyanis ezt megelőzően a 2013-as Eb-n tudott két érmet nyerni a csapat.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.