Kick-box: Diákok csaptak össze

Kick-box: Diákok csaptak össze

2019. 03. 17., Vasárnap, 10:39

A kick-box sportban is nagy jelentősége van a diákbajnokságnak, ahol a versenyzők tanintézményüket képviselik. Gyakran csak jó verseny eredménnyel tudják megköszönni az iskoláiknak azt,hogy támogatják sporttevékenységüket,elismerik eredményeiket, elengedik szorgalmi időben a versenyekre, edzőtáborokra.

Az utóbbi években Békéscsaba, a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület All-Style Karate és Kick-boksz Szakosztálya rendezte a kick-box diákbajnokság országos döntőjét és hagyomány az is, hogy előtte két héttel megrendezik a megyei nyílt diákbajnokságot, amely segíti a versenyzők ráhangolódását s egyben a rendezői gárdának is jó alkalmat biztosít a gyakorlásra. A hagyományos helyszínen az Erzsébethelyi Általános Iskola csarnokában 9 klub versenyzője indult el. Szervezett versenyrendezés, megfelelően színvonalas küzdelmek jó hangulat, korrekt bíráskodás jellemezte ezt a szombati napot. Örömteli újdonságot jelentett a kick-box formagyakorlat versenyen indulók létszáma, valami tehát elindult, fejlődő pályára került Békés megyében. Összegezve a megyei diákbajnokság elérte a célját és jó felkészülést jelentett a március 23-i, Békéscsabán, az Evangélikus Gimnázium sportcsarnokában megrendezendő Kick-box Diákbajnokság és Utánpótlás Csapat Országos Bajnokság küzdelmeire.

Eredmények:
Formagyakorlat:

CREATIVE FORMS / GYEREK-FIÚ/PUSZTAKEZES

1.Dobos Kevin (Eötvös József Katolikus Ált.Isk Orosháza)
2.Varga Vendel (Vörörmarty Mihály Ált.Isk. Orosháza)
3.Annus Marcell (Székács József Evangélikus Isk. Orosháza)


MUSIC FORM/GYEREK-FIÚ/FEGYVERES
1.Lázár Noel ( Petőfi István Ált.Isk Kondoros)
2.Pertrovszki Márton ( Szent- István Katolikus Ált.Isk. Kétsoprony)

MUSIC FORMS/GYEREK-LÁNY/FEGYVERES
1.Laurinyecz Emma (Szent-István Katolikus Ált.Isk. Kétsoprony)

CREATIVE FORMS/CADET1-LÁNY/PUSZTAKEZES
1.Cseresznyés Lea (Román Ált. Isk. Kétegyháza)
2.Csuka Eszter (Mindszenti Ált.Isk.)
3.Nagy Viola Mária (Román Ált. Isk. Kétegyháza)

MUSIC FORMS/CADET1-FIÚ/PUSZTAKEZES
1.Szabó Gergő (Mindszenti Ált. Isk.)

CREATIVE FORMS/CADET1-FIÚ/PUSZTAKEZES
1.Szabó Gergő (Mindszenti Ált.Isk.)
2.Kovács Áron Attila (Mindszenti Ált. Isk.)

MUSIC FORMS/ CADETT-LÁNY/PUSZTAKEZES
1.Cseresznyés Lea (Román Ált. Isk. Kétegyháza)
2.Nagy Viola Mária (Román Ált- Isk. Kétegyháza)

MUSIC FORMS/CADET2-LÁNY/PUSZTAKEZES

1.Csuka Kamilla (Mindszenti Ált. Isk.)

MUSIC FORMS/JUNIOR-FIÚ/PUSZTAKEZES

1.Brebovszky Zoltán (Szegedi SC Vasvári Pál Gazd. és Inform.Szakgimn.)

POINT-FIGHTING szabályrendszer

JUNIOR FIÚ
-79kg
1.Czár Tibor (Szeberényi Gusztáv Adolf Evang. Gimn. Békéscsaba)
2.Magyar István (Belvárosi Ált. Isk. Békéscsaba)

Kadet 2 (ifjúsági) fiú
-42kg
1 Bánki Brendon (Lencsési Ált. Isk. Békéscsaba)
2.Tarcsi Gergő (Nagy Sándor Ált. Isk Nádudvar)

-47kg
1.Viczián Dániel ( Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Nagy Tamás (Kövi Sándor Ált.Isk.Nádudvar)

-57kg
1.Tóth Dusán ( Szabadkígyósi Ált.Isk.)
2.Ábrahám Zoltán ( Szegedi Zrínyi Ilona Ált. Isk)

-63kg
1.Laurincz Péter (Belvárosi Ált. Isk és Gimnázium, Békéscsaba)
2.Solymosi Norbert ( Mezőberényi Ált.Isk.)
3. Erdélyi Máté (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

-69kg
1.Vadi Olivér (Petőfi Utcai Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Szák Tamás (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

+69kg
1.Csiernyik Levente (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Domokos Krisztián (Andrássy Gyula Gimn. Békéscsaba)

Kadet 2 (ifjúsági) lány
-42kg
1.Petró Lili (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Szaszák Nikolett (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

-46kg
1.Prajda Szonja (Vörösmarty Mihály Ált.Isk. Szeged)
2.Szaszák Nikolett (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba)
3.Faragó Rita (Mezőberényi Ált.Isk.)

-50 kg
1.Viczián Vivien (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba)
2.Leszkó Kitti (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

-65kg
1.Csüllög Dorina (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Vági Viktória
(Zrínyi Ilona Ált.Isk. Szeged)

Kadet 1 (serdülő) fiú

-32 kg
1.Szaszák Dominik (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Pántya Márk (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
3.Matuska Máté (Petőfi Utcai Ált.Isk. Békéscsaba)

-37 kg.
1.Malatyinszki Bendegúz (Petőfi István Ált. Isk. Kondoros)
2.Hajdú Szilárd (Mezőberényi Ált. Isk.)

40 kg
1.Török Botond (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Domokos János (Erzsébeti Ált.Isk. Békéscsaba)
3.Petrovszki Milán (Petőfi Utcai Ált.Isk. Békéscsaba

-42kg
1.Csiernyik Zsombor (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba)
2.Hajdú Szilárd (Mezőberényi Ált. Isk.)


-47kg
1.Szák Dániel (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba)
2.Plavecz Szabolcs (Mezőberényi Ált. Isk.)


+47kg
1.Nádasdi Vad Tamás
(Madách Imre Ált.Isk. Szeged)
2. Szák Péter (Petőfi Ált. Isk. Békéscsaba)

Kadet 1 lány
-32 kg
1.Kozmann Mónika (Petőfi István Ált. Isk. Kondoros)
2.Kása Hanna (Lencsési Ált.Isk. Békéscsaba)

+47 kg
1.Pántya Réka (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Péter Magdolna (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

Gyerek leány

28 kg.
1.Molnár Molli (
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola,Nádudvar)
2.Kozsuch Kincső (Petőfi István Ált.Isk.Kondoros)

-30 kg

1.Jancsó Lili (Szlovák Ált. Isk. Békéscsaba)
2. Fördős Jázmin (Széchenyi István Ált.Isk. Újkígyós)
3.Laurinyecz Emma (Kétsopronyi Ált.Isk.)

Gyerek fiú
-30 kg
1.Petró Bálint (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Sztán Attila (Mikes Kelemen Kat.Ált.Isk.Battonya)
3. Posta Bence (
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola,Nádudvar)

-33kg
1.Petrovszki Márton (Szent István Katolikus Ált.Isk. Kétsoprony)
2.Péter László (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba)

+36kg
1.Mezei Tamás (Mikes Kelemen Kat.Gimn. Battonya)
2.Ludmann Roland (
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola,Nádudvar)

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Junior fiú 79 kg

1.Czár Tibor (Szeberényi Gusztáv Adolf Evang. Gimn. Békéscsaba)
2.Szőke László (Koós Károly Szaki. Békéscsaba)

Junior leány
-50 kg
1.Viczián Vivien (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Szeleczki Lilla (Petőfi Sándor Evangélikus Gimn. Mezőberény)

Kadet 2 (Ifjúsági) fiú
-42 kg
1.Viczián Dániel (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Erdei Benjamin (Kövy Sándor Ált.Isk.Nádudvar)

57 kg.
1.Ábrahám Zoltán
(Zrínyi Ilona Ált.Isk. Szeged)
2.Balogh Krisztián (Vörösmarty Mihály Ált.Isk. Szeged)
3.Tóth Dusán (Szabadkígyósi Ált.Isk.)

63 kg
1.Solymosi Norbert (Mezőberényi Ált.Isk.)
2.Németi Bálint (József Attila Gimn. Makó)

-69 kg
1.Szák Tamás (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Török Máté (Weöres Sándor Ált.Isk. Szeged)

+69 kg

1.Olsák Benjámin (Kazinczy Ferenc Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Szabó Martin (Mikes Kelemen Kat.Ált.Isk.Battonya)
3.Galiba Dávid (Tabán Ált.Isk. Szeged)

Kadet 2 (Ifjúsági) leány
-50 kg
1.Faragó Rita (Mezőberényi Ált.Isk.)
2.Prajda Szonja (Vörösmarty Mihály Ált.Isk. Szeged)

-65 kg
1.Darányi Csenge (Hőgyes Endre Gimn. Hajdúszoboszló)
2.Vági Viktória
(Zrínyi Ilona Ált.Isk. Szeged)

kadet 1 fiú -32 kg

1.Szaszák Dominik (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Matuska Máté (Petőfi Utcai .Ált Isk. Békéscsaba)
3.Gyeraj Ákos (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

-37 kg
1.Malatyinszki Bendegúz (Petőfi István Ált.Isk.Kondoros)
2.Hajdú Szilárd (Mezőberényi Ált.Isk.)

-42 kg
1.Gazsó Ármin (Juhász Gyula Gyakorló Ált.Isk Szeged)
2.Tóth Lajos (Mikes Kelemen Ált.Isk.Battonya)

+47 kg
1.Nádasdi Vad Tamás (Madách Imre Ált.Isk.Szeged)
2.Medgyesi Ákos (Madách Imre Ált.Isk.Szeged)
3.Plavecz Szabolcs (1.sz. Ált Isk.Mezőberény)

Kadet 1 lány
-32 kg
1.Kozmann Mónika (Petőfi István Ált.Isk.Kondoros)
2.Cseresznyés Lea (Kétegyházi Román Nemzetiségű Ált.Isk.)

+47 kg
1.Péter Magdolna (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Markótics Eszter (Zrínyi Ilona Ált.Isk. Szeged)
3.Nagy Viola Mária (Kétegyházi Román Nemzetiségű Ált.Isk.)
3.Judik Liliána (Tarján III.Ált.Isk Szeged)

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadet 1 fiú
-42 kg
1.Gazsó Ármin (Juhász Gyula Gyakorló Ált.Isk Szeged)
2.Rák Sándor (Sári Gusztáv.Ált.Isk Kaba)

+47 kg
1.Nádasdi Vad Tamás (Madách Imre Ált.Isk.Szeged)
2.Megyesi Ákos (Madách Imre Ált.Isk.Szeged)

Kadet 2 (Ifjúsági) fiú

-57 kg
1.Tóth Dusán (Szabadkígyósi Ált.Isk.)
2.Balogh Krisztián (Vörösmarty Mihály Ált.Isk.Szeged)

-63 kg
1.Solymosi Norbert (Mezőberényi Ált.Isk.)
2.Németi Bálint (Makói József Attila Gimnázium)


-69 kg
1.Barabás Ádám (Kossuth Lajos Ált.Isk.Füzesgyarmat)
2.Török Máté (Weöres Sándor Ált.Isk. Szeged)

+69 kg
1.Olsák Benjamin (Kazinczy Ferenc Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Galiba Dávid (Tabán Ált.Isk.Szeged)

Kadet 2 (Ifjúsági) leány
-65 kg
1.Darányi Csenge (
Hőgyes Endre Gimn., Hajdúszoboszló)
2. Vági Viktória (Zrínyi Ilona Ált.Isk. Szeged)

Kadet 1 (serdülő) leány

-47 kg
1.Berki Viktória (Mikes Kelemen Kat.Ált.Isk.Battonya)
2.Dohányos Anna (Lencsési Ált.Isk. Békéscsaba)


+47 kg
1.Judik Liliána (Tarján III. Ált.Isk. Szeged)
2.Péter Magdolna (Erzsébethelyi Ált.Isk. Békéscsaba)

Kadet 2 (ifjúsági) leány
-50 kg
1.Prajda Szonja (Vörösmarty Mihály Ált.Isk. Szeged)
2.Faragó Rita (Mezőberényi Ált.Isk.)

-60 kg
1.Szatmári Bianka (Lencsési Ált.Isk. Békéscsaba)
2.Sztraczinszky Petra (Zwack József Kereskedelmi SZG. Békéscsaba)

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.