Kick-box Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

Kick-box Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

2018. 05. 08., Kedd, 22:08

Újabb sportdiplomáciai sikerrel büszkélkedhet a Magyar Kick-box Szakszövetség: hazánk nyerte el a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokság rendezési jogát.

Újabb sportdiplomáciai sikerrel büszkélkedhet a Magyar Kick-box Szakszövetség: hazánk nyerte el a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokság rendezési jogát. A fiatalok borítékolhatóan óriási létszámú kontinensviadalának főpróbájául szolgál a jövő hétvégi budapesti Világkupa, hiszen a május 18-20-án a BOK Sportcsarnokban sorra kerülő megmérettetésen az érintett utánpótlás korosztályokban is rendeznek küzdelmeket.

A tavaly novemberi budapesti felnőtt vb-t követően jövőre is világversenyt hoz hazánkba a kick-box – számolt be Király István, az MKBSZ alelnöke, aki egyben az európai szervezet, a WAKO Europe első alelnöke. A sportvezető szerint az utánpótlás Eb rendezés szempontjából még a világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a három korosztály – kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) – minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat, így a különböző szakágakban összességében többezer fős gigamezőny várható.

Király István hangsúlyozta: a hazai szövetség célja, hogy a kick-box kiemelt sportággá váljon, és az újabb hazai rendezésű világverseny erősíti ezt a törekvést.

A rendezők remélhetőleg ismét helyt tudnak majd állni és bebizonyítják, hogy a kick-box nemcsak az egyik legeredményesebb sportág itthon, hanem a sport, mint stratégiai ágazat egyik fő célkitűzéséhez illeszkedve újabb és újabb világversenyeket tud Magyarországra hozni, ezzel segítve a turizmust és a sportág népszerűsítését. Szeretnénk kiemelt sportággá válni, és azt gondoljuk, hogy az évenkénti világkupák mellett a mögöttünk álló világbajnokság és a jövő évi utánpótlás Eb megrendezése is jó ajánlólevél ehhez.” – nyilatkozta az alelnök.

Király István arról is beszélt, hogy a szövetség a már meglévő komoly tömegbázisát 10 ezer fősre szeretné bővíteni a következő években.

„A sok-sok éve tartó kiemelkedően eredményes versenysport státusz megőrzése mellett a népszerűsítés, valamint az egészen kis kortól kiépített tömegesítés az egyik legfontosabb célunk.”

A 2019-es utánpótlás Eb-t Győrben rendezik jövő év augusztus végén. A magyar fiatalok a legutóbbi, 2017-es szkopjei kontinensviadalon 20 arany-, 22 ezüst- és 30 bronzéremmel minden idők legjobb szereplését produkálták.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.