Klasz Árpád férfias küzdelemben diadalmaskodott

Klasz Árpád férfias küzdelemben diadalmaskodott

2019. 10. 27., Vasárnap, 10:50

Komoly csatában diadalmaskodott sokunk kedvence, mégpedig tíz menet kőkemény bunyó nyomott.

Szombat este a Madárfészek Akadémiának is otthont adó Kellner Ferenc Sportközpont sportcsarnokában rendezett profi bokszgálát a Toto Promotion, méghozzá egy címmérkőzéssel a programban.

A 31 éves budapesti ökölvívó, Klasz Árpád (12 győzelem, 0 vereség) eredetileg Görbics Gábor ellen készült ringkötelek közé lépni, amely párharc egy nyilvános kihívás után került volna megrendezésre. Sajnos ezt az izgalmasnak tűnő összecsapást pont a kihívást az ellenfele irányába intéző fél (Görbics) mondta vissza, így a hosszú heteken (hónapokon!) át tervezett gála főmérkőzés nélkül maradt.

Aki rendezett már bármilyen nyilvános eseményt, az tudja, hogy a szervezők mekkora problémával találták magukat szembe, ám Kiss „Toto” Zoltánnak és Belinszky Krisztinának sikerült megfelelő helyettest találni a küzdelemre, éspedig Bernard Donfack személyében.

Amit tudni lehetett a küzdelem előtt, hogy a német színekben versenyző 39 éves ökölvívó más szintet képvisel, mint Klasz korábbi riválisai: elsősorban szívóssága, és küzdőképessége okán. Talán ezért is mondták többen a küzdelem előtt, hogy Klasznak ilyen ellenfélre van szüksége a továbblépéshez, hiszen tudvalevő volt, hogy Donfack nem fogja megadni magát. Legalábbis ellene küzdeni kell a sikerhez, akár a kiírt menetszámon (10) át. Fontos kihangsúlyozni: Klasz a korábbi mérkőzéseit kivétel nélkül idő előtt nyerte meg, ráadásul kíméletlenül gyors küzdelmei voltak.

Félelmetes leírni: Klasz Árpád úgy várta a Donfack elleni tíz menetes összecsapást, hogy profi pályafutása során mindössze 15 menetet bokszolt, s azok közül 11 nem is volt teljes három perc!

Sokan féltették emiatt a hazai ökölvívót, ám ennek ellenére Klasz Árpád megígérte szépszámú rajongótáborának, hogy itthon tartja az UBO szervezet nagyközépsúlyú nemzetközi övét, s a budapesti kiválóság ezt az ígéretét be is tartotta!

A fentiekből egyenesen következik, hogy Klasz végigbokszolta a 10 menetet, s majdhogynem hiba nélkül. Kapott ütéseket? Kapott természetesen, hiszen az ökölvívás egy társasjáték, ráadásul a kiváló fizikumú Donfack győzni érkezett Budapestre, és igyekezett tudása legjavát nyújtani a szorítóban.

Klasz magabiztosan küzdött a tíz menet alatt, szinte holtpont nélkül küzdötte végig a mérkőzést. Talán csak a 6. menet volt annyira szoros, hogy a pontozóbírók komolyan elgondolkodjanak a 10 pont sorsán. Mindezek mellett Klasz a 7. menetben testen padlóra küldte riválisát, és végig kézben tartotta a mérkőzést.

A mérkőzés után szinte csak formalitás volt az eredményhirdetés, hiszen mindenki tudhatta, hogy ezen az estén – bár minden tisztelet Bernard Donfack felé – csak egy legény volt a gáton: Klasz Árpád nagy pontkülönbséggel lett az UBO nemzetközi bajnoka. Ahogy megígérte... az öv Magyarországon maradt!

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.