Klasz Árpád visszatért

Klasz Árpád visszatért

2018. 02. 05., Hétfő, 08:46

Négy évvel az utolsó küzdelme után ismét kesztyűt húzott Klasz Árpád.

Négy évvel az utolsó küzdelme után ismét kesztyűt húzott Klasz Árpád.

Ha néhány éve megkérdezi valaki a profi ökölvívásért rajongókat, hogy ki az, aki a feltörekvő reménységek közül igazán sokra viheti, sokan a fiatal Klasz Árpádot nevezték volna meg. A budapesti bunyós – remek amatőr pályafutás után – imponálóan kezdte hivatásos karrierjét, sorra jöttek a gyors kiütéses sikerek.

Klasz 2014 elején, 25 évesen már nyolc hivatásos küzdelmen volt túl, és egyik riválisa sem tudott olyan ellenállást kifejteni, hogy a pontozóbírók munkájára szükség legyen: nyolc mérkőzés, nyolc győzelem, nyolc kiütés! Ezzel az imponáló mérleggel a Toto Promotion versenyzője joggal reménykedett egy fényes karrierben.

Ekkor ütött be a krach. Írásunkban nem kívánjuk felemlegetni a történteket, feltépve ezzel az esetleges sebeket, legyen elég annyi, hogy félő volt, hogy a magyar ökölvívás végleg elvesztheti egyik reménységét. Szerencsére nem így történt.

A 29 éves Klasz Árpád február 4-én egy kistarcsai rendezvényen ismét bokszra jelentkezett, s kötelek közé lépett. Ellenfele a sokat próbált Orsós Lajos volt. Klasz a küzdelem során egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy komolyan gondolja karrierje folytatását, s alig fél perc után már ellenfele testi épségét féltve lépett közbe mérkőzést vezető bíró – ismét kiütés, immáron a 9. abban a bizonyos sorban.

Klasz Árpád tehát visszatért, és ha hinni lehet a helyszínen elcsípett félmondatokból, a 10. mérkőzése is hamarosan megrendezésre kerülhet: február 16, a Felix Promotion következő bokszgálája, Budapesten.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.