Közgyűlést tartott a Békés Megyei Harcművész Szövetség

Közgyűlést tartott a Békés Megyei Harcművész Szövetség

2018. 01. 29., Hétfő, 06:39

Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta a 2017 évet lezáró és a 2018 évet előkészítő rendes éves közgyűlését.

Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta a 2017 évet lezáró és a 2018 évet előkészítő rendes éves közgyűlését a Békés Megyei Harcművész Szövetség. A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete, mint ernyőszervezet keretében működő, 1984-ben alapított szervezet igyekszik összefogni Békés megye harcművészeit. Shihan Gregor László VII.DAN elnök egészítette ki szóban az előre kiküldött írásbeli beszámolót. Eredményes évet zártak a megye harcművészei mind a versenyeredmények, mind a rendezvények terén. Master világbajnok lett a kick-boxos Debreczeni Dezső, két világbajnoki ezüstérmet szerzett a senior korosztályú Vida Balázs, s bronzérmet Bálint Zoltán. a korosztályos versenyzők is szépen szerepeltek, hiszen a taekwon-dos Mezei Nikolett az ifjúságiaknál Világ és Európa-bajnok lett. Rajtuk kívül is számosan nyertek EB érmet minden korosztályban.
A megrendezett versenyek és szemináriumok szintén elérték a céljukat, sikeresek voltak. Itt rendezték meg a jubileumi ITF taekwon-do országos bajnokságot, a Diákok Taekwon-do Olimpiáját és a Kick-boksz Diákbajnokság országos döntőjét, vagyis, nagyon rangos versenyeket rendeztek Békés megyében. Több jó hangulatú ringes gálán is szurkolhattak a nézők.
A megyei média rendszeresen tudósított a megyei harcművész eseményekről, mind az írott, mind a digitális hírközlés terén. A klubokat támogató települési önkormányzatokkal jó a kapcsolat, több polgármester, önkormányzati képviselő személyesen is megtekintette a versenyeket, sőt, volt, aki szemináriumra is ellátogatott. Egyértelmű jelzés, hogy a települések becsülik a harcművész klubok munkáját, büszkék rá, elismerik mind versenysikereiket, mind jelentőségüket a fiatalok nevelése terén.A gazdálkodást a takarékosság, a megfontoltság jellemezte.
2018-ban, a hagyományos feladatok mellett ismét olyan versenyeket és szemináriumokat rendeznek Békés megyében, amelyek mutatják a Békés megyei harcművészek erejét. Nyílt ITF taekwon-do versennyel kezdenek február 17-én Battonyán, márciusban Medgyesegyházán rendezik majd meg a két napos ITF Taekwon-do országos bajnokságot. Március 25-én pedig az általános és középiskolás korosztályú kick-box versenyzők csapnak össze Békéscsabán, az ország minden részéből érkezve. Ismét megrendezésre kerül ősszel Kondoroson az irányzatok és klubok barátságát erősítő nyílt edzésnap, a Demonstrációs Nap.

A közgyűlés döntött az elismerésekről is. 2017 évi teljesítmény alapján a „Kiváló Harcművész” címet Vida Balázs, a füzesgyarmati HegyesiKick-boksz SE felnőtt válogatott versenyzője kapta, aki a budapesti Kick-boksz világbajnokságon light-contact és kick-lightszabályrendszerben nehézsúlyban ezüstérmet szerzett. A hölgyeknél a battonyai Barátság Se ITF taekwon-do válogatottja , a Világ-és Európa-bajnok Mezei Nikolett kapta a díjat. Edzői, Rádai Imre és Rádai Roland pedig a szakemberek számára kiírt „Érdemes Mester” címet kapták.
A Békés Megyei Harcművész szövetség megköszöni Takács Péter Igazgató Úrnak, a Lencsési Közösségi Ház igazgatójának azt a segítségét, hogy hosszú évek óta otthont ad a közgyűlésnek.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.