Külön utakon

Külön utakon

2018. 03. 22., Csütörtök, 19:43

A meglepő hír tegnap látott napvilágot, méghozzá egy, a közösségi médiában megjelent bejegyzésben.

A meglepő hír tegnap látott napvilágot, méghozzá egy, a közösségi médiában megjelent bejegyzésben.

A még mindig csak 22 éves nagyváltósúlyú reménység, Berki Ferenc 2015 őszén kezdte meg profi karrierjét a Felix Promotion csapatában, s azóta összesen 11 sikerrel megvívott összecsapáson vett részt. Legutóbbi mérkőzésén magyar-bajnok lett, miután a címvédő Fazekas László elleni tíz menetes ringcsata után, a pontozóbírók döntése értelmében, az ő kezét emelte magasba a mérkőzést vezető bíró.

Tegnapig úgy tudtuk, hogy Berki Jr legközelebb április 13-án, a Felix Promotion nagyváradi bokszgáláján lép szorítóba, méghozzá a WBO (Bokszvilágszervezet) ifjúsági (youth) bajnoki övéért. Éppen ezért hatalmas meglepetésként hatott a bokszoló édesapjának, Id. Berki Ferencnek a szerdai, burkolt, de a bokszszakmában jártasak számára bizony eléggé egyértelmű bejegyzése az ismert közösségi oldalon.

A kék sarokból folytatjuk, de egy éven belül kiharcoljuk újra a pirosat” - állt a posztban.

Tudni kell, hogy a legtöbb országban a hazai versenyzők mindig egy konkrét sarkokból kezdik a küzdelmeiket; ez Magyarországon a piros. Ekképp értelemszerűen a vendég bunyósoké mindig a kék sarok. Berki Sr. ezzel a mondattal egyértelműen célzott arra, hogy külön utakon folytatják, nem a Felix Promotion kötelékében. Mindezt Rácz Félix promóter is megerősítette csütörtökön, ám az okokról nem kívánt beszélni magazinunknak.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.