Laki Róbert hazai pályán szeretne javítani

Laki Róbert hazai pályán szeretne javítani

2015. 04. 22., Szerda, 14:38

A péntek esti Ferobox Event gálán Laki Róbert, a vállalkozás fiatal, pehelysúlyú versenyzője is kötelek közé lépett, és egy végletekig izgalmas, látványos mérkőzést vívott spanyol ellenfelével.

A péntek esti Ferobox Event gálán Laki Róbert, a vállalkozás fiatal, pehelysúlyú versenyzője is kötelek közé lépett, és egy végletekig izgalmas, látványos mérkőzést vívott spanyol ellenfelével.

A budapesti bokszgálán Laki Róbert (8-0-1) a spanyol Sergio Romero (8-4-4) ellen lépett szorítóba, akit előzetesen a szervezők Bedák Zsoltnak szántak. A párharc első felében a magyar fiú látszott jobbnak, míg a hajrá a vendégbunyósé volt. A remek, izgalmas összecsapás végén a bírók döntetlent hirdettek, bár Laki érezhetően nem volt elégedett saját teljesítményével.

„Nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy azt elterveztem, nagyon elégedetlen vagyok a teljesítményemmel. Úgy gondolom ennél sokkal többre vagyok képes” – kezdte az értékelést Laki. „A küzdelem elején még minden jól ment, aztán érthetetlenül lelassultam, elfáradtam és magamra húztam az ellenfelem. Valamiért kicsit az erőmmel is elkészültem. Egész egyszerűen nem tudtam a holtponton átbillenni.”

A kecskeméti bokszoló mindezek ellenére optimistán tekint a május 22-i rendezvényre, ahol hazai pályán javíthatja kisebb megingását. „Fizikailag kell sokat javulnom, így az előttem álló bő egy hónapban az erőnléti edzésekre helyezzük a hangsúlyt. Ez volt az első hat menetes mérkőzésem, még soha nem töltöttem ennyi időt a ringben. Kecskeméten olyan formában fogok kötelek közé lépni, hogy magam is elégedett legyek a teljesítményemmel.”

Forrás: www.ferobox.com

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.