Lomacsenko harmadik trónja

Lomacsenko harmadik trónja

2018. 05. 13., Vasárnap, 14:29

Az ukránok szuperklasszis versenyzője újabb súlycsoportban ült fel a trónra.

Az ukránok szuperklasszis versenyzője újabb súlycsoportban ült fel a trónra.

Vaszilij Lomacsenko, a kétszeres olimpiai bajnok ukrán világklasszis szombat éjjel a New York-i Madison Square Gardenben lépett ringkötelek közé, éspedig a venezuelaiak extraklasszisa, a WBA-nál könnyűsúlyú világbajnok Jorge Linares ellen.

Az izgalmas, látványos mérkőzésen Lomacsneko-nak igen komolyan meg kellett dolgoznia a sikerért, hiszen a 6. menetben ő volt az, aki először padlóra került, és ezen kívül is voltak nagyon jó pillanatai a profi karrierjét szintén pehelysúlyban kezdő, ámde nagyobb, és fizikailag erősebb Linares-nek.

A párharc a 10. menetben kiütéssel fejeződött be, amikor Lomacsenko egy testütéssel (májtájékra) padlóztatta a világbajnokot, akinek a számolás alatt nem sikerült olyan állapotba kerülnie, hogy folytathassa a párharcot.

Ezzel a sikerrel Lomacsenko (11 győzelem, 1 vereség) immáron harmadik súlyában lett világbajnok; korábban pehely- és nagypehelysúlyban került trónra. Az ukrán első könnyűsúlyú címvédése – a tervek szerint - augusztus 25-én, a kaliforniai Inglewoodban lesz.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.