Magyar aranyak az olaszországi kick-box világkupán

Magyar aranyak az olaszországi kick-box világkupán

2018. 06. 20., Szerda, 23:10

Veres Roland, Busa Andrea és Nagy Henrietta sikereit hozta a Riminiben megrendezett kick-box Világkupa.

Veres Roland, Busa Andrea és Nagy Henrietta sikereit hozta a Riminiben megrendezett kick-box Világkupa, amelyen 36 ország közel 1300 versenyzője indult. A 19 éves létére világsztárnak számító Veres Roland három elsőséget szerzett, míg a két női sportoló két-két aranyérem részese volt – valamennyien a pointfighting szabályrendszerben diadalmaskodtak.

Magyar aranyak az olaszországi kick-box világkupán


A tavalyi budapesti vb legeredményesebb versenyzőjének bizonyult Veres Roland négy versenyszámban indult az olaszországi világkupán, és mind a négyben dobogóra állhatott. Az 57 kg-os súlycsoport mellett tatamira lépett az eggyel nagyobbak között, a 63 kilóban is: egyik kategóriában sem talált legyőzőre. Szintén győzött csapatban a Halker-Király Team együttesével, ahol testvére, Veres Alex mellett a félig-meddig már visszavonult, kilencszeres világbajnok Jároszkievicz Krisztián és Nagy Henrietta voltak a társai.

A csepeli kick-boxos egyetlen vereségét a súlycsoport nélküli, úgynevezett Grand Champion versenyszámban szenvedte el, ahol végül bronzérmes lett.

A hölgyeknél ugyanakkor magyar győztese lett a Grand Championnak: a nagyszabású májusi budapesti világkupa (három aranyérmével) legjobb magyarja, Busa Andrea diadalmaskodott. A szegedi sportoló emellett súlycsoportjában, a 65 kg-ban sem talált legyőzőre.

A csapattal aranyérmet nyert Nagy Henrietta egyéniben egy-egy arannyal és bronzzal gyarapította éremgyűjteményét.

Az utánpótlás és kezdő kategóriákat is beleértve a magyarok összességében nyolc első, öt második és hét harmadik helyezéssel zártak Riminiben.

Kick-box Világkupa, Rimini, a felnőtt magyar érmesek a haladó kategóriákban:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland
63 kg: 1. Veres Roland
Grand Champion: 3. Veres Roland
Nők:
50 kg: 2. Murvai Lívia
55 kg: 3. Murvai Lívia
65 kg: 1. Busa Andrea
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 3. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Busa Andrea
Csapat: 1. Halker-Király Team (Jároszkievicz Krisztián, Veres Alex, Veres Roland, Nagy Henrietta)

Zenés formagyakorlat:
Férfiak:

Kemény stílusú: 2. Puravecz Péter
Kemény stílusú fegyveres: 3. Puravecz Péter

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.