Magyar karatés érem az olimpiai kvalifikációs sorozatban

Magyar karatés érem az olimpiai kvalifikációs sorozatban

2020. 03. 03., Kedd, 11:47

Bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a 75 kg-os súlycsoportban a salzburgi Karate1 Premier League versenyen.

A 88 ország részvételével lebonyolított viadal az ötkarikás játékokon idén bemutatkozó sportág tokiói olimpiai pontszerző sorozatának egyik állomása volt.

A kisebbfajta világbajnokságnak is beillő ausztriai megmérettetésen kategóriánként a világranglista első száz helyezettje közül indulhattak versenyzők.

Az olimpiai részvételre az egyik legesélyesebb magyar, Hárspataki Gábor a 75 kilósok között a selejtezők során három sikerrel kezdett. Előbb egy akciókban gazdag mérkőzésen 7-5-re legyőzte a jamaikai Brownt, majd 2-0-ra verte az argentin Ichikit, a négy közé jutáért pedig 3-3-as eredmény mellett első szerzett ponttal a japán Nishimuránál is jobbnak bizonyult. Az elődöntőben aztán az MTK karatésa 4-1-re kikapott a tavalyi Európa Játékok-győztes ukrán Horunától.

A bronzmérkőzésen a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa lett volna az ellenfél, aki azonban kézsérülés miatt nem állt ki, így a magyar klasszis végzett a harmadik helyen.

Hárspataki Gábor az eredménnyel bizakodva várhatja a március végén Bakuban sorra kerülő Európa-bajnokságot.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.