Még egy terület, ahol érdemes okosan folytatni

Még egy terület, ahol érdemes okosan folytatni

2020. 06. 15., Hétfő, 14:35

A nyári időszak a küzdősportok esetében az edzőtáborok kezdetének ideje.

A nyári időszak a küzdősportok esetében az edzőtáborok kezdetének ideje. Ez viszont, főleg az amatőr sportolóknál az év közbeni szokásos edzés mennyiségének a többszörösét is jelentheti. Főleg a karanténban eltöltött, sokszor edzéshiányos állapot után nagy terhelés a szervezet számára. A fokozatosságon alapuló edzéseken kívül most a táplálkozásra és a táplálék kiegészítőkre is fordítsunk kiemelt figyelmet.

Ha az edzések során izzadság formájában elvesztett folyadék és energia nem kerül pótlásra, úgy a sportteljesítmény hanyatlik. Ennek következtében - hosszú távon - növekszik a sérülések kialakulásának esélye. 

Ha van rá lehetőség, a folyadékpótlás megfelelő bevitele miatt mérjük meg testtömegünket minden edzés előtt és után is. Ideális esetben a testtömeg csökkenés nem lehet nagyobb, mint a kiinduló tömeg 2%-a. Ennek érdekében az edzés alatt 20-30 percenként igyunk. Erre a legmegfelelőbb az izotóniás ital.

Napi két vagy több edzés esetén nagy gondot kell fordítni az étkezésekre is.

Együnk elsősorban szénhidráttartalmú ételeket a lemerült izom glikogén raktárainak feltöltésére. Természetesen mindez nem jelenti a többi tápanyag bevitelének hiányát, csak az arányok helyes megválasztását.

Fehérjét (ideális ilyenkor a fehérje turmix) edzés után fél órán belül juttassunk szervezetünkbe, ezután két órán belül együnk először komplex tápanyag tartalmú ételt.. Ezek okai, hogy edzés után azonnal nem érdemes szervezetünket étkezéssel terhelni, várjuk meg, míg az élettani folyamatok helyreállnak.

Sporttáplálkozásnál is tartsuk be tehát a fokozatosság elvét, ezzel tehermentesítve szervezetünket a nagyobb sokktól. 

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.