Meghódította Amerikát a fiatal magyar kick-box klasszis

Meghódította Amerikát a fiatal magyar kick-box klasszis

2018. 10. 12., Péntek, 13:15

Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta élete első amerikai versenyét a négyszeres világbajnok Veres Roland.

A 19 éves magyar sportoló a kick-box őshazájának számító Egyesült Államok egyik legrangosabb viadalán bizonyított, méghozzá a hollywoodi szuperprodukciókba is rendszeresen bedolgozó küzdősport csapat, a Paul Mitchell Team színeiben.

A tavalyi budapesti vb legeredményesebb versenyzője a Diamond Nationals elnevezésű viadalon debütált a tengerentúlon, ahol a sportág ottani legnagyobb nevei indultak. A pointfighting csapatküzdelmek során Veres Roland társa volt a szintén magyar Imre Tamás, akivel a nagy hírű Paul Mitchell Team tagjaiként egészen a második helyig meneteltek.

A hatalmas mezőnnyel rajtoló open, vagyis nyílt kategóriában a csepeli bunyós öt nyertes meccs után a négy közé jutásért esett ki. Diadalmaskodni tudott viszont saját súlycsoportjában, a 63 kg alattiak között, ahol négyszer hirdették ki győztesként a szigorú amerikai bírók.

Az USA a sportág egyik nagyhatalma, és kint úgy tartják, hogy az európaiak kevésbé jó kick-boxosok, nem is jellemző, hogy európaiak megnyerik az első amerikai versenyüket. Ezért is nagy siker, hogy győztem a súlycsoportban, és ezért volt rám különösen büszke a kinti csapat, amely a tagjává fogadott” – büszkélkedett még mindig tizenéves tehetség.

A magyar klasszis kiemelkedő eredményt ért el a minneapolisi viadal Grand Champion versenyében is, ahol a súlycsoportok legjobbjai mérkőztek meg egymással. Ebben a küzdelemben Veres Roland a 69 kg-osok bajnokával, a későbbi tornagyőztessel szemben maradt alul és zárt a harmadik helyen.

"Úgy érzem, a verseny végére sikerült kivívnom a hazai sportolók és a bírók tiszteletét is. Több olyan ellenfelet is le tudtam győzni, akik kint nagy sztárnak számítanak. Szóval gyűjtöttem pár skalpot, és a visszajelzések is nagyon jók voltak, még a rivális amerikai csapatok tagjai is gratuláltak. Az pedig különösen nagy öröm számomra, hogy az én sikerem kapcsán sokan tettek említést a kick-box európai fejlődéséről” – fogalmazott Veres Roland.

A Halker-Király Team kick-boxosa jövő héten a szlovákiai Európa-bajnokságon szerepel, Amerikában pedig jövő áprilisban tervez ismét bizonyítani.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.