Mérlegelés Békéscsabán

Mérlegelés Békéscsabán

2018. 03. 16., Péntek, 00:12

Pénteken este Gyulán rendeznek küzdősport gálát, két profi ökölvívó mérkőzéssel. A SamanSport.hu ott volt a bokszolók békéscsabai mérlegelésén.

Pénteken este Gyulán rendeznek küzdősport gálát, két profi ökölvívó mérkőzéssel. A SamanSport.hu ott volt a bokszolók békéscsabai mérlegelésén.

Március 16-án, pénteken, a Gyulai Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre „A Küzdelem Napja” című küzdősport gála, ahol – többek között – profi boksz küzdelmeket is láthat a publikum.

A Surman Even által promótált bokszmérkőzések közül az egyik címmérkőzés lesz, éspedig a GBF nevű szervezet bajnoki övéért; ezért a helyiek kedvence, Bimbó Lajos, illetve a nagykanizsai Detre Gábor fog megküzdeni félnehézsúlyban. A programban helyet kapott Ifj. Suman Zoltán visszatérő küzdelme Mucsi Imre ellen.

Mivel a rendezvényén címmérkőzés is helyet kapott, így az azon részvevő bunyósoknak kötelező volt egy nappal az esemény előtt, vagyis csütörtökön mérlegre állniuk. Erre Békéscsabán került sor, s mindkét versenyző tökéletesen hozta az elvárt súlyhatárt. Ezt követően Bimbó és Detre szabályismertetésen vett részt, melyet a MÖSZ Hivatásos Tagozatának vezetője, Győryné Tóth Zsuzsanna tartott.

További párosítások

Kempó – Sebestyén Csele Bendegúz vs Ábrahám Richárd

K-1 – Horvat Sorin vs Hieber Péter

K-1 – Horváth Ákos vs Kovács Kristóf

MMA – Hári Hunor vs Patkós Gábor

K-1 – Laska Tamás vs Jóni Máté

MMA – Rost Valter vs Birizs Bence

K-1 – Ungor Zsolt vs Pákozdi Krisztián

K-1 – Máramarosi Patrik vs Novák Ádám

K-1 – Kliment Kristóf vs Mezei Zsolt

MMA – Keszi Máté vs Hegedűs Máté

MMA – Bódi Lajos vs Hári Botond

MMA – Székács Ádám vs Vincze Krisztián

Kempo – Gyemengyi Ákos vs Medve Márton

K-1 – Flack Márk vs Nagy Pál

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.