Soha nem ért hátrány azért, mert nő vagyok

Soha nem ért hátrány azért, mert nő vagyok

2018. 03. 21., Szerda, 17:07

Az egyik legnagyobb ketrecharcszervezet immár harmadik alkalommal rendez gálát Magyarországon.

Az egyik legnagyobb ketrecharcszervezet immár harmadik alkalommal rendez gálát Magyarországon. A Bellator 196 MMA-meccsekkel, míg a Bellator Kick-Box 9 pedig kick-boksz-összecsapásokkal várja a szurkolókat április 6-án délután 17:45-től a Bok Csarnokban, korábbi nevén Syma-csarnokban.

A Bellator Kick-Box 9 programjának keretein belül az ütközetek sorát Rákóczi Renáta nyitja majd Sabriye Sengul ellen. A kick-bokszolóként full contactban világ- és Európa-bajnok magyar versenyzőnek három menet áll majd rendelkezésére, hogy felülkerekedjen török riválisán. A Bellator gáláira sokszor a világraszóló eredmények sem jelentenek automatikus belépőt, a szervezet vezetői szigorú elvek alapján válogatják meg a fellépő versenyzőket. Itt nincsenek ajándékgyőzelmek, a párosítások résztvevői sohasem mehetnek biztosra egymás ellen, ezért is hatalmas lehetőség Rákóczi Renáta számára az április 6-i esemény.

Nagyon örülök a lehetőségnek – kezdte lelkesen mondandóját Rákóczi Renáta, majd érdekes részleteket árult el. – A tavalyi budapesti gálán nézőként láttam a női mezőnyt, akkor eldöntöttem, hogy egyszer versenyzőként fogok szerepelni én is.”

A csupa szív kick-boxer ezúttal K-1-es szabályrendszerben harcol majd, a két szakág közötti különbséget tervei szerint kemény munkával tünteti el. A technikás stílusáról ismert magyar hölgy az utóbbi években erőnlétben is sokat fejlődött a rangos megméretéseknek köszönhetően, de most még az eddigieknél is keményebben dolgozik: „Van még két hét a gáláig, a kondimon még többet szeretnék javítani. Full contactban 3x2 perces menetekhez vagyok szokva, ezúttal viszont 3x3 perc lesz a küzdelem. Bár kívülről nem tűnik úgy, de a hatvan másodperc plusz menetidő nem kevés, ezért szükségem lesz a két hét kemény edzéseire az eddigieken felül.”

Rákóczi Renátát a török ellen a magyar szurkolók is segíthetik: „Plusz 30 másodpercet is jelenthet a drukkerek biztatása, mert a ringben meghallom a hangjukat, és erőt merítek belőle. Általában saját magammal foglalkozom a meccseim előtt, de persze megnéztem az ellenfelem elérhető meccseit: bokszoló alapokkal rendelkezik, de hatékony a lábmunkája is. Harcias, de ha egy hasonló habitusú ellenféllel kerül szembe, akkor meg lehet zavarni, s ez most így lesz! Mindenképpen bízom abban, hogy sikerül megnyernem a meccset, mert ez akár újabb meghívást érhet hasonló gálára, gálákra."

A magyar harcos arról is beszélt, hogy a férfiasnak tartott küzdősportokban mennyire kellett megküzdenie a szabadságot jelentő egyenjogúságért: „Azt gondolom, nőként mindig nehezebb lesz érvényesülni, de a sportágon belül elfogadtak minket, igaz, meg is dolgoztunk érte. Soha nem ért hátrány azért, mert nő vagyok” – jelentette ki Rákóczi Renáta.

Az öt mérkőzést magában foglaló kártya további csemegéket tartogat a küzdősportok szerelmesi számára. Láthatjuk harcolni az ausztrál legendát, a visszavonulását tervező John Wayne Parrt, aki az elmúlt évtizedekben minden jegyzett harcossal összecsapott már a súlycsoportjában, igazi ikonnak számít a sportágban.

Parázs küzdelmeket ígér a Magyarország–Olaszország kick-boksz szabályrendszerű minitorna, ahol a csapatok 3-3 résztvevővel állnak fel. Hazai oldalról Pokorni Ádám, Győrfi Csaba és Habash Antoine lép majd szorítóba, hogy a piros-fehér-zöld színeket képviselje a 3 menetes küzdelmek során.

Budapesten tér vissza a „Vörös Skorpió”, Alekszej Ignasov, akinek egy régi vetélytárssal, a szintén sok nagy csatát megélt Dzevad Poturakkal kell szembenéznie. Külön pikantériája ennek a párosításnak, hogy 2009-ben egy budapesti K-1 torna keretén belül már találkoztak egymással a felek. Akkor, egy sokak által vitatott pontozásos győzelmet aratott a fehérorosz Ignasov, a hírek szerint a bosnyák Poturak most revánsot venne ezért a korábbi muay thai-világbajnokon.

Raymond Daniels, a látványos pörgőrúgásairól híres harcos a francia Djibril Ehouo elleni címmeccsen teszi kockára a világbajnoki övét. Azt már most garantálhatjuk, hogy egy rendkívül látványos találkozó vár a nézőkre.

Mindezek után kezdetét veszi a Bellator 196-os torna MMA szekciója. Hat meccset láthatunk 3x5 perces menetidőkkel, több magyar résztvevővel. A sort olimpiai bajnok birkózónk, Növényi Norbert fia, ifjabb Növényi Norbert nyitja, vele szemben a német-török Mehmet Yüksel áll majd.

Kettejük párharca után a hírhedt ír harcos, Conor McGregor klubtársa, Brian Moore lép majd az oktagonba. A mérkőzésével kapcsolatban a legnagyobb kérdés az lesz, vajon eljön-e Conor, hogy a helyszínen szurkoljon barátjának, mint azt tette a Bellator 187-es gáláján, ahol egy kisebb balhét is sikerült összehoznia, miután a ketrecbe berontva összeveszett a vezetőbíróval. A választ legkorábban április 6-án este tudhatjuk meg, már csak ezért is érdemes jegyet váltani az eseményre.

Azt est fénypontjaként két fő mérkőzést láthatunk a Bok Csarnokban. Előbb Roger Huerta csap össze Benson Henderson korábbi UFC-bajnokkal. A program zárásaként pedig a tavalyi év után újra hazai környezetben láthatjuk a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar MMA-fightert, Borics „The Kid” Ádámot, ellenfele a James Gallagher sérülése miatt beugró görög Manuel Gaxhja lesz. Azon senki ne lepődjön meg, ha Gallagher mégis feltűnik Budapesten, hiszen információink szerint kíváncsi Borics teljesítményére, ugyanis lehet, hamarosan bepótolják az egymás elleni küzdelmet. Hamarosan jövünk a részletekkel!

Az esemény fővédnökei: Hajdu János, a TEK főigazgatója és Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár. Jegyeket a www.broadway.hu oldalon lehet még vásárolni.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.