Nemes Dávid indul a Nomád Világjátékokon

Nemes Dávid indul a Nomád Világjátékokon

2018. 08. 26., Vasárnap, 23:46

A multisport-eseményt Kirgizisztánban rendezik meg, a Nemzeti Versenysport Szövetség delegációjában Nemes Dávid is helyet kapott.

Egy szumós indul a Nomád Világjátékokon. A multisport-eseményt Kirgizisztánban rendezik meg, a Nemzeti Versenysport Szövetség delegációjában Nemes Dávid is helyet kapott – tudtuk meg Ancsin Lászlótól, a Magyar Szumó Szövetség elnökétől.

Ezen a Világjátékokon Nemes Dávid lép küzdőtérre, bízom benne, hogy maradandót alkot majd, bár az induló mezőnyről egyelőre még nem tudunk túl sokat” – mondta a hazai szövetség elnöke.

Nemes Dávid indul a Nomád Világjátékokon

Nemes Dávid a +115 kilogrammban versenyez, többszörös magyar bajnok, Rovnyai János tanítványa, és nyert már U21-es Európa-bajnoki aranyérmet is.

Ezen a játékokon 35 különböző nomád sportág legjobbjai indulnak, a rendezvényt pedig egybekötik egy etno-kulturális fesztivállal. A Nomád Világjátékokon való részvételem valójában vakrepülés lesz, hiszen nem tudjuk, hogy mely országok képviseltetik magukat Kirgizisztánban” – nyilatkozta Nemes Dávid, aki itthon a jövő generációjának oszlopos tagja.

A kirgizisztáni Nomád Világjátékokat szeptember 2. és 8. között rendezik meg – több városban – a szumóversenyeket pedig 5-én bonyolítják le.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.