Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo

Olimpiai sportág lett a kick-box és a Sambo

2018. 12. 01., Szombat, 14:31

Két újabb küzdősport kapta meg a támogatást a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól.

Pénteken három komoly, a küzdősportokat érintő döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A legnagyobb visszhangot kiváltó hírről, miszerint az AIBA-t (Nemzetközi Ökölvívó Szövetség), mint szervezetet gyakorlatilag száműzték Tokióban, már beszámoltunk. Ugyanakkor még nem írtunk az örömteli eseményekről.

Kezdjük mindjárt a Sambo-val, amely az egyik legmodernebb, tudományos kutatás alapján létrehozott küzdősport stílus; „fejlesztése” 100 esztendeje kezdődött az egykori Szovjetunió területén, míg magát a szisztémát 80 éve fogadták el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a FIAS (Federation of International Amateur Sambo) világszövetséget. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a Sambo-t az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé. Érdekesség, hogy az 1980-as moszkvai játékokon már bemutató sportág volt a Sambo. A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Vasily Shestakov FIAS Elnököt.

A mai döntés nagyon fontos a Sambo sportágnak és a sambo népszerűségének. A Világszövetségnek közel 100 tagországa van és a kontinentális szövetségek is nagyon erősek. Itthon még kevésbé népszerű a sportág, bár vannak jó eredményeink (EB 2., EB 5., VB 5.helyek) Sokat kell erősödnünk és dolgoznunk a tömegbázis növekedésén. Egy központi terem lehetősége sokat jelentene, ezügyben támogatókat is keresnünk kell. Remélhetőleg a 2019-es Európa Játékokra is kvalifikál versenyzőnk. Sok dolgunk van még. Igyekszünk bevésni a Magyar Sambo-t a fejekbe.” - fogalmazott Papp Imre, a Magyar Sambo Szövetség alapító elnöke.

Szintén az olimpiai család tagja immáron a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetség is– adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. Így a kick-box is olimpiai sportág lett, de a játékokon – a Sambo-hoz hasonlóan - egyelőre nem szerepel. A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a 129 tagszervezettel rendelkező WAKO ideiglenes elnökét. Thomas Bach gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban, amely még 2016-ban folyamodott az elismerésért.

Ez a döntés az egész világon hatalmas presztízst jelent a kick-boxnak, és rendkívül sok területre kihat majd. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, csak hogy egy példát említsek: eddig a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeink nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába. Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk majd nyújtani. Emellett persze fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a sportágban kifejezetten jók állunk a sportdiplomácia területén, világszinten pedig az egyik legeredményesebb nemzet vagyunk.” – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

Ez a siker azért is fontos, mert a sportág – számos világszervezet egyidejű működése miatt - sokáig meglehetősen töredezett volt, s hiába a WAKO a legerősebb, ha a sportpolitika miatt nem minden klasszis versenyzett náluk. Talán az olimpia „szele” ezen is változtat.

A kick-box egyébként kifejezetten magyar sikersportág, mind a sportolók eredményeit figyelembe véve, mind a sportdiplomácia területén.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.