Ringtragédia Angliában

Ringtragédia Angliában

2018. 02. 26., Hétfő, 23:34

Haláleset még a legszigorúbb szakmai, és orvosi kontroll mellett is bármikor előfordulhat.

Az ökölvívás veszélyes üzem, haláleset még a legszigorúbb szakmai, és orvosi kontroll mellett is bármikor előfordulhat.

A hétvége folyamán sajnálatos tragédia történt egy angliai profi ökölvívó gálán, amely után az egyik bunyós, történetesen a győztes, elhunyt. A 31 éves félnehézsúlyú Scott Westgarth (7 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen) szombat este Doncasterben lépett ringkötelek közé, éspedig egy angol bajnoki kvalifikációs (eliminátor) mérkőzésen az addig veretlen Dec Spelman ellen. A tíz menetes párharcot Westgarth tíz menetben, pontozással, 95-92 nyerte meg.

Az ökölvívó ünnepelt az eredményhirdetést követően, majd nyilatkozott a rendezvényt közvetítő televíziós stábnak. A kötelező program után Westgarth visszatért az öltözőbe, ahol rosszul lett. Az öklözőt hiába vitték a lehető legrövidebb idő alatt kórházba, állapota folyamatosan romlott, s az életét már nem tudták megmenteni – halálát promótere, Stefy Bull hétfőn erősítette meg.

Robert Smith, a Brit Szövetség (BBBofC) főnöke megrendülten nyilatkozott. „Szörnyű a sportág, szörnyű a család számára, akiknek ezúton is részvétünket fejezzük ki” - fogalmazott az elnök. „Mi vagyunk az egyik legmegfontoltabb szövetség az orvosi szempontok tekintetében, ami miatt gyakran támadnak minket. Sajnos ez egy kemény sport, ahol nem létezik száz-százalékos biztonság.”

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.