Saját ütésébe sérült meg az ír világbajnok

Saját ütésébe sérült meg az ír világbajnok

2018. 11. 04., Vasárnap, 15:00

Egy szerencsétlen mozdulat döntötte el a szombat esti harmatsúlyú világbajnoki címmérkőzést.

Szombat este Glasgow-ban rendezték azt a profiboksz gálát, melynek főmérkőzésén a WBA harmatsúlyú világbajnoki címéért küzdöttek a World Boxing Super Series sorozat keretein belül.

A címvédő ír Ryan Burnett (19 győzelem, 1 vereség) és a 35 éves filippínó legenda Nonito Donaire (39 győzelem, 5 vereség) összecsapása remekül indult, kiváló küzdelem volt kilátásban, amikor a 4. felvonásban beütött a krach. Burnett támadott, de amikor egy jobbost indított, fájdalmasan a hátához (csípőjéhez?) kapott, s féltérdre ereszkedett.

A számolás után Donaire megsorozta a bajnokot, aki több nagy ütést benyelt, s jókor jött számára a gong. Edzője, Adam Booth nem tehetett mást, mint a szünetben feladta az ígéretesen indult, ám sérülés miatt kilátástalanná vált párharcot (TKO).

Ezzel a sikerrel Nonito Donaire 2011 után ismét harmatsúlyban szerzett világbajnoki címet, s készülhet a WBSS elődöntőjére, ahol a WBO címvédő, a dél-afrikai Zolani Tete (28 győzelem, 3 vereség) lesz az ellenfele.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.