Shuriken

A shuriken szó szerinti jelentése: rejtett kard a felhasználó kezében. A valóságban is kis méretű, rejtett fegyverekről van szó, melyeket általában dobnak, néha pedig szúrnak vagy vágnak velük. Ilyen kiélezett eszközöket a legváltozatosabb hétköznapi tárgyakból el lehetett készíteni, mint a tűk, szögek, kések, érmék, alátétek vagy egyéb, lapos lemezfém tárgyak. Hagyományosan shuriken a neve bármilyen kis pengéjű, különféle formájú fegyvernek, de a nyugati világban a jól ismert dobócsillagot, más néven ninja csillagot értjük alatta.

Fő fajtái a bo-shuriken, azaz a dobótű és a hira-shuriken (vagy shaken), azaz a dobócsillag. Ezek remek kiegészítőként szolgáltak a kard és egyéb fegyverek mellett. A shuriken használatára harcművészet is épült, a Shurikenjutsu, de sok tradicionális harcművészet részét képezte, hogy ezen eszközök kezelését is tanítsa.

A dobócsillag lapos, vékony fémlapokból készült, mely különböző tárgyakból is származhatott, pl. érmék, asztalos szerszámok, stb. A csillag ágai kifentek, különösen a hegyük, valamint a legtöbb esetben lyuk van a fegyver közepén, ami egyrészt megkönnyíti a tárolásukat, másrészt pedig aerodinamikai szempontból is előnyös a repülés közben. Sokféle változata létezik, ezeket esősorban az ágainak száma, vagy a használó iskola jele alapján különböztetik meg. A közhiedelmekkel ellentétben a dobócsillag elsősorban nem gyilkos fegyver, inkább a kellemetlen (de nem halálos) testi sértésre és figyelem elterelésére használták. A fenyegetett testrészek leginkább a szem, arc, kéz és láb. Bizonyos esetekben mérget tettek rá (ilyenkor gyakran halálos kimenetelű sérülések okozására alkalmas volt). A nagy becsben tartott kardokkal ellentétben ez kis értéket képviselt, így általában nem vigyáztak rá fokozott figyelemmel és nem őrizték meg hosszú távon.

Ma kereskedelmi forgalomban általában rozsdamentes acélból készül, és a legtöbb késeket és hasonló fegyvereket árusító helyen kapható.

A dobótű egy hosszúkás, egyenes vas vagy acél tüske, négyszög (ritkább esetben nyolcszög) alapú egyenes hasáb kihegyezett véggel, esetleg hengeres. Létezik mindkét végén hegyes fajtája is. Hossza általában a 12-21 cm-es tartomány közé esik.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.