Sike András legalább két éremre számít

Sike András legalább két éremre számít

2018. 06. 13., Szerda, 18:51

Közeledik a budapesti világbajnokság, ahol Sike András legalább két kötöttfogású éremre számít.

Sike András, a kötöttfogású szakág szövetségi kapitánya legalább két éremre számít az októberi, budapesti birkózó-világbajnokságon, mely szerinte a sportág hazai jövője szempontjából is nagyon fontos verseny lesz.

"Sokat dolgozunk azért, hogy ez a vb olyan legyen, amely méltó a magyar birkózáshoz" - nyilatkozta a szakember, hozzátéve, hogy profi csapat segíti a munkáját, erőnléti edzők, sportpszichológus és dietetikus is dolgozik a birkózókkal. - "Ez a vb nagy mértékben meghatározhatja a sportág jövőjét itthon, így fontos, hogy mindenki kihozza magából a maximumot."

A felkészülésről szólva Szöul olimpiai bajnoka elsősorban azt említette meg, hogy a május elején a dagesztáni Kaszpijszkban rendezett Európa-bajnokság a lehető legjobb időpontban volt. A szabályváltozások miatt ugyanis az idei évtől ismét új helyzethez kell alkalmazkodniuk a birkózóknak, s a kontinensviadalon élesben lehetett tesztelni azt, hogy az addigi felkészülés megfelelő volt-e az új rendszerhez.

"A keretben több meghatározó versenyző 30 év körül van, szempontjukból nagyon fontos információkat kaptunk az Eb-n, hogy miként alakuljon a formaidőzítésük" - tette hozzá Sike András.

A budapesti világbajnokságon minimum két éremmel számol a szakember, aki leginkább annak örülne, ha magyar versenyzőnek szólhatna majd a himnusz a Papp László Sportarénában.

A válogatott keret tagjai a jövő hétvégén sorra kerülő győri Magyar Nagydíj után kapnak két hét pihenőt, de teljesen akkor sem állhatnak le az edzéssel.

"Csak akkor várhatunk jó eredményeket a vb-n, ha elvégezzük a kellő mennyiségű edzésmunkát" - szögezte le a kapitány.

A 2018-as birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.