Szatmári Petra a 81 kg EB ezüstérmese

Szatmári Petra a 81 kg EB ezüstérmese

2016. 11. 24., Csütörtök, 10:06

A szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon a korábban ifjúsági világbajnoki címet is szerzett Szatmári Petra a szerdai fináléban a török Elif Günerivel csapott össze (81 kg) és ezüstérmet szerzett.

A szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon a korábban ifjúsági világbajnoki címet is szerzett Szatmári Petra a szerdai fináléban a török Elif Günerivel csapott össze (81 kg).

Szatmári az első két menetben nem úgy volt ott fejben, ahogy kellett volna, nem tudta felvenni a távolságot. A harmadik menet előtt edzőitől megkapta a magáét és sikerült is összekapnia magát, de ez már kevés volt, mert előnye birtokában a török egy-egy ütéssel ügyesen leforgott a támadást erőltető Szatmáriról. A török Güneri Elif végül is 3-0 arányú pontozással nyert Szatmári Petra ellen.

„Az hogy a mérkőzés képe így alakult, annak is köszönhető, hogy Szatmárinak kevés mérkőzése volt az év második felében. Azt gondolom, hogy a második hely nagyon szép eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Petrának volt egy hosszabb kihagyása a nyáron egészségügyi problémája miatt” - mondta Kovács Mária vezetőedző. Majd így folytatta:

"Bronzérmeket ígértem az Eb előtt, hát egy ezüst lett belőle, de gondolom, hogy ezt senki sem bánja. Petra előre lépett a bukaresti Eb-n szerzett bronza után. Ha problémamentesen készülhet és teljesen odaadja magát az ökölvívásnak, akkor biztos, hogy megszületik az arany is, teljessé fog válni az éremkollekciója!"

Dobor Dezsö

MÖSZ mediaigazgató

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.