Szellő Simcic ellen kezd 2019-ben

Szellő Simcic ellen kezd 2019-ben

2019. 02. 12., Kedd, 10:24

A Felix Promotion International február 22-én, Budakalászon rendezi idei első bokszgáláját, melynek programjában Magyarország legmagasabban rangsorolt profi ökölvívója, Szellő Imre is kötelek közé lép.

A veretlen cirkálósúlyú kiválóság, akit jelenleg egyedüli magyarként mind a négy nagy világszervezet TOP15-ben rangsorol, a bokszgála főmérkőzését vívja. Szellő Imrét (22 győzelem, 0 vereség) a kiváló mérlegű, Németországban élő szlovén Denis Simcic (32 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen) várja a szorítóban. A 2014-óta veretlen Simcic sokáig félnehézsúlyban küzdött, ahol – több övet gyűjtött be többek között a - WBO Európa-bajnok, valamint BDB (német) bajnok is volt. Menedzsere elmondása szerint Simcic karrierje mostani szakaszában mindent egy lapra tett fel, és ha nem nyer Magyarországon, könnyen előfordulhat, hogy nem is folytatja pályafutását.

Nagyon örülök, ha tényleg ilyen elszántan érkezik Magyarországra, mert engem is motivál, ha tudom, hogy a véremet akarják a mérkőzésen” - fogalmazott Szellő Imre. „Már nagyon várom, hogy ott legyek a ringben, hiszen az októberi mérkőzésem már régen volt. Salgótarjánban nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam, mivel egy olyan ellenfelet sikerült idő előtt megállítani, aki korábban számos nagy név ellen bokszolta végig a mérkőzéseit. Hasonló végkifejlettel Simicic ellen is elégedett lennék.”

Szellő néhány hete csapattársat kapott a WBO nagyközépsúlyú ranglistát vezető Shefat Isufi személyében, aki a karrierje ugyanabban a szakaszában jár, mint a magyar klasszis; mindketten világbajnoki összecsapás kapujában állnak.

A felkészülés nagyon kemény szakaszában vagyok, Bertók Róbert nem ismer kegyelmet, de tudom, hogy minden izzadságcsepp közelebb visz az álmaimhoz. Most van a csúcsterhelés, úgyhogy ha ezen a héten túl vagyok, ismét nyugodt lelkiismerettel léphetek ringbe február 22-én. Isufi érkezésének rengeteg pozitív hozadéka van. Hasonló cipőben járunk, és mindketten húzzuk egymást az edzéseken, így könnyebb száz-százalékot nyújtani napról napra” - tette hozzá Szellő.

Az évadnyitó gálán Szellő Imre (WBO #2) mellett a már említett Shefat Isufi (WBO #1), valamint a WBO nemzetközi bajnok Kis Máté (WBO #12) is szorítóba lép. A tervek szerint láthatjuk még Egedi Renátót, Tóth Tamást, Urbán Ferencet és a sérüléséből felépült Márton Balázst is.

Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.