Szép díjakat, ütéseket rúgásokat hozott a nyuszi

Szép díjakat, ütéseket rúgásokat hozott a nyuszi

2019. 05. 03., Péntek, 18:57

A harcművészek nagyon aktívak Békés megyében hiszen a húsvéti hosszú hétvége sem volt akadály, hogy egy színvonalas taekwon-do versenyt szervezzen a medgyesegyházi Spárta Taekwon-do SE.

Sokan kételkednek abban, hogy lesz e elegendő induló a Gerendáson megrendezett Spárta Kupa regionális ITF taekwon-do versenyen. Nos, 8 klub 131 versenyzője vállalta a megmérettetést. Máté Zoltán VII. DAN nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség alelnöke köszöntötte a megjelenteket, megnyitva versenyt. A Spárta Taekwon-do Klub elnöke, Rusz István köszöntötte Shihan Gregor László VII. DAN mestert, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnökét és a verseny főbíráját, Gombos Attila mestert, nemzetközi versenybírót. Először a fehér öves kezdők formagyakorlat versenyére került sor, majd ezt követték a küzdelmek. Elnézve a nagyon aktív kezdőket, ígéretes lesz az utánpótlás, sok tehetséges és bátor harcos bontogatja szárnyait. A halandók tradicionális formai összegyakorolt küzdelme bemutatta ennek a Koreai harci művészetnek a változatos és gazdag technikai skáláját. A verseny kiváló hangulatban zajlott, persze, azért a küzdelmek kemények voltak. A rendezők magas színvonalon teljesítettek, s a bírói kar is mindent megtett a verseny sikerért.

Eredmények

Spárta Kupa Női Formagyakorlat

Gyermek leány formagyakorlat
1.Lipták-Galló Gréta /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Kotroczó Luca /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Kurunczi Noémi /Barátság SE Battonya /

Serdülő leány formagyakorlat
1.Striffel Mira /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Székely Noémi /Szeged Club Dynamic SE/
3.Lénárdt Abigél /Barátság SE Battonya /

Ifjúsági leány formagyakorlat
1.Szabó Vivien /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Lipták-Galló Viktória /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Kmetykó Vivien /Spárta SE Medgyesegyháza /

Spárta Kupa Férfi Formagyakorlat

Gyermek fiú formagyakorlat
1.Barancsik Vendel /Makó Budo SE/
2.Vaszkó Hunor /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Ottlakán Roland /Dragon SE Kétegyháza /

Serdülő fiú formagyakorlat
1.Fülöp Kevin /Makó Budo SE/
2.Bíró Bence /Barátság SE Battonya /
3.Pintér Máté /Makó Budo SE/

Felnőtt-ifjúsági férfi összevont formagyakorlat
1.Hack Dániel /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.id. Gyenge László / Békéscsabai Lakótelepi SE /

Spárta Kupa Női Küzdelem

Gyermek leány -25 kg
1. Józsa Dalma /Barátság SE Battonya /
2.Kotroczó Luca /Spárta SE Medgyesegyháza /

Gyermek leány -30 kg
1.Nagy Georgina / Békéscsabai Lakótelepi SE/
2.Kurunczi Noémi /Barátság SE Battonya /
3.Lipták-Galló Gréta /Spárta SE Medgyesegyháza /

Gyermek leány +40 kg
1.László Rubina /Dragon SE Kétegyháza /
2.Szecskó Rebeka / Hódmezővásárhely /

Serdülő leány-35 kg
1. Székely Noémi /Szeged Club Dynamic SE/
2. Lénárdt Abigél /Barátság SE Battonya /

Serdülő leány- 45 kg és -50 kg összevont
1.Striffel Mira /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Veszelovszki Lilla / Hódmezővásárhely /

Ifjúsági leány -60 kg
1.Lipták-Galló Viktória /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Székely Szabó Boglárka / Hódmezővásárhely /

Ifjúsági leány +60 kg
1.Szabó Vivien /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Kmetykó Vivien /Spárta SE Medgyesegyháza /

Spárta Kupa Férfi Küzdelem

Gyermek fiú -25 kg
1.Ottlakán Roland /Dragon SE Kétegyháza /
2.Kovács Áron / Hódmezővásárhely /
3.Oltenau Simon /Barátság SE Battonya /

Gyermek fiú -30 kg
1.Gubik Marcell /Szeged Club Dynamic SE/
2.Sztán Attila /Barátság SE Battonya /
3.Hack Botond /Spárta SE Medgyesegyháza /

Gyermek fiú -40 kg
1.Vaszkó Hunor /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Barancsik Vendel /Makó Budo SE/

Gyermek fiú +40 kg
1.Veszelovszki Sándor / Hódmezővásárhely /
2.Horváth János /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő fiú -35 kg
1.Gyenge Zsombor / Békéscsabai Lakótelepi SE /
2.Bacher Olivér/ TÉT SE/
3.Nagy Dávid / Hódmezővásárhely /

Serdülő fiú -40 kg
1.Fülöp Kevin /Makó Budo SE/
2.Gyenge Csaba / Békéscsabai Lakótelepi SE /
3.Cserényi Bendegúz / Hódmezővásárhely /

Serdülő fiú -45 kg
1.Tóth Lajos /Barátság SE Battonya /
2.Gyenge László / Békéscsabai Lakótelepi SE /
3.Popol Andor /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő fiú +50 kg
1.Szabó Martin /Barátság SE Battonya /
2.Szecskó Barnabás / Hódmezővásárhely /
3.Lénárdt Olivér /Barátság SE Battonya /

Ifjúsági fiú -60 kg és +60 kg összevont
1.Lengyel Levente / Hódmezővásárhely /
2.Hack Dániel /Spárta SE Medgyesegyháza /

Felnőtt férfi -75 kg és +75 kg összevont
1.id.Gyenge László / Békéscsabai Lakótelepi SE /
2.Adonyi Norbert /TÉT SE/

Spárta Kupa Tradicionális Formai Küzdelem ,,B” kategória

1.Kaposi Zorka-Motika Katinka /Dragon SE Kétegyháza /
2. Poptyilikán Kincső-Szelezsán Hanna /Dragon SE Kétegyháza /

Spárta Kupa Tradicionális Formai Küzdelem ,,A” kategória

1.Nagy Viola Mária- Cseresznyés Lea /Dragon SE Kétegyháza /

Fehér Kupa Női Formagyakorlat

Gyermek leány I. csoport
1.Tóth Lia Kinga (Spárta SE Medgyesegyháza)
2.Szecskó Rebeka /Hódmezővásárhely /
3.Veszelovszki Gabriella / Hódmezővásárhely /

Gyermek leány II. csoport

1.Juhász Laura /Makó Budo SE/
2.Lakatos Fruzsina /Spárta SE Medgyesegyháza/
3.Józsa Dalma /Barátság SE Battonya/
3.Tóth Fanni /Barátság SE Battonya/

Serdülő leány I. csoport
1.Annus Laura /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Nagy Noémi /Hódmezővásárhely /
3.Lenti Brigittta /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Gubik Loretta /Szeged Club Dynamic SE/

Serdülő leány II. csoport
1.Geebelen Melinda /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Annus Viktória /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Karlovszki Laura /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő leány III. csoport
1.Gulyás Zoé /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Csernok Judit /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Belucz Emese /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Kulcsár Anna /Spárta SE Medgyesegyháza /

Felnőtt nő formagyakorlat
1.Zámbori Zsuzsanna /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Fentor Henrietta /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Bajkán Imola /TÉT SE/

Fehér Kupa Fiú Formagyakorlat

Gyermek fiú formagyakorlat I. csoport
1.Dinu Márk /Makó Budo SE/
2.Rusznák Tamás /Spárta SE Medgyesegyháza /
3. Popucza Olivér /Spárta SE Medgyesegyháza /

Gyermek fiú formagyakorlat II. csoport
1.Ludányi Richárd /Makó Budo SE/
2.Cseresznyés Gergő /Dragon SE Kétegyháza/
3.Junker Bendegúz /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Csentes-Varga Zsombor /Hódmezővásárhely/

Gyermek fiú formagyakorlat III. csoport
1.Simonka Ramon /Dragon SE Kétegyháza/
2.Madarász Levente /Dragon Kétegyháza /
3.Aradi Levente / Hódmezővásárhely /

Serdülő fiú formagyakorlat I. csoport

1.Takács Norbert /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Szép Kristóf / Hódmezővásárhely /
3.Kovács Kristóf /Makó Budo SE/
3.Figura Dávid/Makó Budo SE/

Serdülő fiú formagyakorlat II. csoport
1.Figura Ádám /Makó Budo SE/
2.Juhász Dávid /Makó Budo SE/
3.Karlovszki László /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő fiú formagyakorlat III. csoport

1.Domonyi László/Makó Budo SE/
2.Varga Richárd /Makó Budo SE/

Serdülő fiú formagyakorlat IV. csoport
1.Kalóczkai János /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Annus Roland /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Ecsédi Zsolt /Barátság SE Battonya/
3.Baranyi Gábor /Makó Budo SE/

Serdülő fiú formagyakorlat V. csoport
1.Tofán Krisztián /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Gora Károly /Szeged Club Dynamic/
3.Bagyinka Nándor /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Benkő Bertold /Békéscsabai Lakótelepi SE/

Ifjúsági fiú formagyakorlat
1.Nagy Benkő Dániel /TÉT SE/
2.Erdei Róbert /Makó Budo SE/
3.Simonka Rajmund /Dragon SE Kétegyháza /

Felnőtt férfi formagyakorlat
1.Bonyhádi Péter /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Botás Zoltán /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Csóti Richárd /Makó Budo SE/

Fehér Kupa Női Küzdelem

Gyermek leány I.csoport
1.Tóth Lia Kinga /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Veszelovszki Gabriella / Hódmezővásárhely /

Gyermek Leány II. csoport
1.Józsa Dalma /Barátság SE Battonya /
2.Szecskó Rebeka /Hódmezővásárhely /

Serdülő leány I. csoport
1.Annus Laura /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Gulyás Zoé /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Nagy Noémi / Hódmezővásárhely /
3.Lenti Brigitta /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő Leány II. csoport
1.Lakatos Fruzsina /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Juhász Laura /Makó Budo SE/

Serdülő Leány III. csoport
1.Geebelen Melinda /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Tóth Fanni /Barátság SE Battonya/
3.Annus Viktória /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő Leány IV. csoport
1.Karlovszki Laura /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Belucz Emese /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Csernok Judit /Spárta SE Medgyesegyháza /

Ifjúsági leány csoport
1.Fenjtor Henrietta /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Bajkán Imola /TÉT SE/
3.Kulcsár Anna /TÉT SE/

Fehér Kupa Férfi Küzdelem

Gyermek fiú-25 kg
1.Popucza Olivér /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Rusznák Tamás /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Ludányi Richárd/Makó Budo SE/
3.Terhes Bence / Hódmezővásárhely /

Gyermek fiú -30 kg
1.Kovács Kristóf /Makó Budo SE/
2.Dinu Márk /Makó Budo SE/
3. Simonka Ramon /Dragon SE Kétegyháza /

Gyermek fiú- 40 kg
1.Madarász Nándor /Dragon SE Kétegyháza /
2.Aradi Levente / Hódmezővásárhely /
3.Csentes-Varga Zsombor / Hódmezővásárhely /

Serdülő fiú -30 kg
1.Junker Bendegúz /Spárta SE Medgyesegyháza /
2. Figura Ádám /Makó Budo SE/
3. Szép Kristóf / Hódmezővásárhely /

Serdülő fiú -35 kg
1.Burai Sándor /Spárta SE Medgyesegyháza /
2. Juhász Dávid /Makó Budo SE/
3. Bagyinka Nándor /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő fiú -40 kg
1.Gora Károly / Szeged Club Dynamic/
2.Figura Dávid /Makó Budo SE/
3.Karlovszki László /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Kalóczkai János /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő fiú -50 kg
1.Erdei Zsolt /Barátság SE Battonya /
2.Takács Norbert /Spárta SE Medgyesegyháza /
3.Benkő Bertold / Békéscsabai Lakótelepi /

Serdülő fiú -55 kg
1.Baranyi Gábor /Makó Budo SE/
2. Varga Richárd /Makó Budo SE/
3. Annus Roland /Spárta SE Medgyesegyháza /

Serdülő fiú -60 kg és +60 kg összevont súlycsoport

1.Eperjesi Gergely / Hódmezővásárhely /
2.Terhes Szabolcs / Hódmezővásárhely /

Ifjúsági fiú I. csoport
1. Simonka Rajmund /Dragon SE Kétegyháza /
2. Tofán Krisztián /Spárta SE Medgyesegyháza /
3. Bonyhádi Péter /Spárta SE Medgyesegyháza /
3. Erdei Róbert /Makó Budo SE/

Ifjúsági fiú II. csoport
1.Kozák Bálint / Barátság SE Battonya /
2.Nagy Benkő Dávid /TÉT SE/

Felnőtt férfi -75 kg és +75 kg összevont súlycsoport
1.Botás Zoltán /Spárta SE Medgyesegyháza /
2.Csóti Richárd /Makó Budo SE/

A verseny támogatói voltak:

Rajtár János a Gerendási Általános Iskola intézményvezetője

Verbai Ádám és Tripon György egyéni vállalkozók
Békés Megyei Harcművészeti Szövetség

Továbbá önzetlen munkájukkal a Spárta Sportegyesület szülői csapata.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.