Szivacs nunchaku

A nunchaku tradícionális japán fegyver, ami valamikor a XIII.-XIV. század környékén került Kínából Okinawára. Sok harci eszközhöz hasonlóan a nunchaku is a parasztgazdaságból került át a harcmezőkre. A kínaiaknál két henger alakú fát lánc kötött össze, addig a japánok már jobban kedvelték a nyolcszögletű és zsinórral illesztett formát. A gabona cséplésére (emberi cséphadaró) használt láncos fa, mára az egyik legkedveltebb és leglátványosabb harcművészeti eszköz lett, aminek saját világszövetsége (WNA, 1996-ban alapították) van és stílus világbajnokságokat is rendeznek.
Vannak stílusok, főleg a tradicionális Okinawaiak, amik fogásra, és vannak olyanok, amik ütésre esetleg mindkettőre használják.
Sportágak, ahol használják:
Már fentebb említettük, hogy az Okinawai stílusok (karate, kobudo) tanítják a használatát, de a ninjutsu, kung-fu és eskrima irányzatoknak is kedvelt eszköze. A koreai songahm taekwon-do, amely a karate vonalát követi, szintén használja a nunchakut, itt ütések és fogások egyaránt szerepelnek a repertoárban.
Mérete:
A nunchaku lehet kétrészes és háromrészes. Általában a kétrészes variáció az elterjedtebb, mert több iskola foglalkozik az oktatásával. A kétrészes változatoknál a méret abszolút változó, de az a legpraktikusabb, ha a fák az alkarunk méretéhez, az összekötés pedig a kézhátunk hosszához passzol.
Minél rövidebb az összekötés annál jobban kontrolálható az eszköz mozgatása, de a rövid illesztés hátránya, hogy bizonyos fojtó vagy lefogó technikákat nem tudunk vele kivitelezni.
A háromrészes fajtánál egészen más kritériumoknak kell megfelelni a méretezésnél. Itt az egymáshoz illesztett fák mérete jóval nagyobb, hiszen sok technikánál egy fát egy kézben fogunk és úgy hadakozunk.
Nálunk a kétrészes fajtánál az általános méretezés a fák esetében kb: 30 cm, míg az összekötés kb: 15 cm. A háromrészes változatnál a fa kb 65 cm, míg az illesztés kb: 10 cm.
Formája:
Formájukat tekintve a fa nunchaku lehet henger alakú vagy nyolcszögletű, amit lánccal vagy zsinórral illesztünk egymáshoz. A szivacsból készült gyakorló változatok minden esetben henger alakúak.
Anyaga:
A szivacs anyagúak attól függően, hogy zsinóros vagy láncos megoldásúak, tömör szivacsból vagy egy fémbelsőből és rajta erős szivacsborítással kaphatóak.
Tisztítás:
Szerencsére ezen eszközünk tisztítására nem kell különösebb energiákat mozgósítanunk. Esetleg a fa változatot, ha nagyon bepiszkolódna, enyhén nedves ruhával áttöröljük.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.