Tata után, Sheffield előtt

Tata után, Sheffield előtt

2020. 02. 23., Vasárnap, 03:34

A magyar férfi és női válogatott a Tatai Olimpiai Edzőtáborban folytatta a felkészülést.

Szombaton Sheffieldbe utaznak, ahol a kesztyűzések kerülnek középpontba. Az elmúlt öt napban Tatán megalapozták a versenyzők az angliai edzéseket.

Ezen a héten főként erőnléti edzések voltak, futás, medicinlabdával volt sok gyakorlat, saját súllyal speciális izom erősítés. Délután pedig irányított kesztyűzės, zsákolás, kötelezés, támadás, védekezés, visszatámadáson volt a hangsúly. Emellett a Bocskai verseny kielemzése, értékelése is megtörtént.”- nyilatkozta Alvics Gyula szövetségi edző.

A férfiak mellett a nők is ott voltak a tatai edzőtáborban.

Olykor-olykor kellemetlenül éreztem magam, mert számomra ismeretlen feladatokat csináltunk, nem a megszokott erősítést, vagy a megszokott tatai edzéseket. Összességében jól érzem magam, minden edzésen elfáradok. Én még nem edzőtáboroztam úgy, hogy a kazah edző tartja a tréningeket, de minden edzés más és más amiben van valami újdonság. Tetszik hogy össze vannak vonva az edzések a fiúkkal, és ugyanazt a terhelést kapjuk.” - értékelte az elmúlt öt napot Oláh Eszter.

A tatai felkészülésen a férfiaknál a bő keret vett részt. Így a pécsi Cservenka Róbert is.

Nagyszerű edzések voltak. Sajnos én nem utazok tovább, nem én indulok a kvalifikáción, de így is keményen, eseménydúsan teltek a napok itt Tatán.

Remélem valakinek sikerül kvótát szereznie már az első versenyen.

Szurkolok nekik! Hajrá magyarok.” - nyilatkozta Cservenka Róbert.

Kovács Richárd a Bocskai István Emlékversenyen nyert ezüstérme után újult erővel vágott neki a felkészülésnek.

Egész jól érzem magam. Sokat segít, hogy itt lehetett az edzőm is, jó a hangulat a csapattal. Várjuk a jövőhetet! Most inkább az erőnléten volt a hangsúly. Angliában lesznek majd a komolyabb kesztyűzések!” - értékelte az elmúlt egy hetet a nyíregyházi ökölvívó.

Harcsa Zoltán is türelmetlenül várja a sheffieldi edzőtábort.

Ez a hét inkább az erőnléti edzéseket részesítette előnyben! Legtöbbször a futásé és az erősítésé volt a főszerep, mivel az angol edzőtáborban 6 nemzettel fogunk napi szinten kesztyűzni! A hangulat jó volt, sok nevetés és rengeteg humor töltötte ki ezt a pár napot. Egy igazán jókedvű rávezető tábor volt!” - mondta az Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívó.

Hámori Ádám számára is bemelegítés volt az elmúlt pár nap. „Nem volt túl megfeszített tempó, inkább a jövő heti bunyókra hangolódtunk. A délelőtti edzések hasonlóak voltak, egy kis futás, boxiskola, néhány erősítő gyakorlat. A délutáni program változatos volt, kesztyűztünk, zsákoltunk, erősítettünk, fociztunk.”

Ausztria, Bulgária, Szlovákia és Anglia csapata mellett Magyarország is részt vesz a sheffieldi edzőtáborban, ahol a kesztyűzéseké lesz a főszerep. Tőlünk 8 férfi és 5 magyar versenyző utazik.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.