TEK BUDO- és küzdősportgála 2018

TEK BUDO- és küzdősportgála 2018

2018. 11. 11., Vasárnap, 14:25

A Terrorelhárítási Központ (TEK) idén is megrendezi a BUDO- és Küzdősportgálát.

November 17-én a BOK csarnokban az ország egész területéről érkező egyenruhások - a BM rendészeti szervei (ORFK, BV, Katasztrófavédelem, TEK), az Országgyűlési Őrség, a NAV, a Magyar Honvédség és az Országos Mentőszolgálat sportolói - küzdenek meg egymással különböző stílusban (k-1, WKF karate, kyokushin karate, grappling, judo). Több mint 300 nevezés érkezett a versenyre.

A rendezvény idei díszvendége a háromszoros profi K-1 világbajnok, Remy Bonjasky. A holland küzdősport legenda a versenyt megelőzően az indulók felkészülését egy közös tréninggel is segíti a TEK tornatermében.

A sportesemény középpontjában a magyar RENDŐR áll. Jól reprezentálja a magyar rendészeti szervek munkatársainak küzdőképességét, kitartását és önuralmát.

A TEK küzdősportgála selejtezői reggel 9.00-kor, a döntők 17.00-kor kezdődnek, melyek között látványos harcművészeti bemutatók szórakoztatják a közönséget.

A gála, illetve a verseny mindenki számára nyitott, sőt, az egész család számára kikapcsolódást nyújtó szombati program lesz, a nap folyamán küzdősportokkal kapcsolatos kiállítás és vásár is várja az érdeklődőket.

A rendezvényre a belépés idén is ingyenes, a látogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják.

A verseny fővédnökei Dr. Pintér Sándor, miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter.

P r o g r a m

09.00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, HIMNUSZ

09.10 - 10.00 TECHNIKAI ÉRTEKEZLET és SORSOLÁS

10.00 - 14.00 kb. SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉSEK

kb. 14:00 - 16.00 DÖNTŐK

Kb. 14.00 órától folyamatosan: EREDMÉNYHIRDETÉS súlycsoportonként

DÍJÁTADÁS 3 helyszínen

kb. 17:00 – 20.25 G Á L A (kiemelt mérkőzések, döntők, bemutatók)

17:02 GÁLA megnyitó - főigazgatói köszöntő,

17:05 TEK Gálákról összeállított kisfilm vetítése

17:09 Katonazenekar: Trónok harca

17:15 Kempo gyerek bemutató - tatami

17:20 Remy Bonjasky bevonulása, interjú - fő ring

17:25 1. mérkőzés (napi döntő) - fő ring

17:40 Önvédelmi bemutató – tatami

17:46 Taekwondo bemutató - tatami

17:52 2. mérkőzés (napi döntő) – fő ring

18:07 Wusu bemutató (oroszlántánc, akrobatikus bemutató) – (tatami)

18:14 Taekwondo törés és látvány küzdelmi bemutató – tatami

18:20 Alapító mesterek köszöntése - catwalk

18:28 3. mérkőzés (napi döntő) – fő ring

S Z Ü N E T

19:00 Muay Thai bemutató - fő ring

19:06 1. civil mérkőzés: Góman Renátó /magyar/ – Khalil Kütükcü /holland/

fő ring

19:21 Kelemen Ryu civil bemutatója - tatami

19:31 Kovács Attila és Ónodi István dan fokozatok ünnepélyes átadása - catwalk

19:35 BM helyezések ismertetése, díjak átadása - catwalk

19:45 2. civil mérkőzés: Nnadi Kristóf – Breszkó Bence - fő ring

20:00 TEK bemutató (tatami)

20:06 3. civil mérkőzés: Habash Antoine /magyar/– Vladyslav Melnyk /ukrán/

TEK öv - fő ring

20:21 Főigazgató Úr övet ad át (fő ring)

20:25 Gála lezárása

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.