Kendo páncél

A kendo a japán vívás harcművészete. A ken = kard és a do = szellemi út (a japán filozófiában) szavakból áll, jelentése tehát a kard útja, valamint a kardtechnikák gyakorlása a test és a szellem együttes fejlesztése érdekében. Eszmeiségében a japán kard alapelveinek elsajátításával fegyelmezi az emberi természetet és a kendo szemléletmódot.

A kendzsucuként ismert hagyományos japán kardforgatásból fejlődött ki. A vágásokat és szúrásokat alkalmazó harcművészet (nincsenek ütések, rúgások, csak vívás) az életszerű vívás elsajátítására törekszik fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Becslések szerint közel nyolcmillió ember gyakorolja ezt a kardvívást szerte a világon, ebből közel hét millióan Japánban.

Céljai a helyes és szigorú gyakorlás által:

- az elme és a test formálása

- az életerős szellem kiépítése

- a fejlődésre való törekvés a kendo művészetében

- az emberi becsület és udvariasság tiszteletben tartása

- őszinte bánásmód másokkal

- önmagunk örökös művelésére való törekvés.

A kendót gyakorlók a kendókák („akik kendót gyakorolnak”) vagy kensik („kardos emberek”) hagyományosan megtervezett öltözetet és védőpáncélt (bógu) viselnek, fegyverük pedig a shinai nevű bambusz kard. A védőpáncél alatt a hagyományos japán öltözet ruhadarabjai találhatók. Alsótestre a hakama, a felsőtestre a sűrű szövésű (rizsszövés) pamut kendo-gi kerül, melyet úgy terveztek, hogy alá semmilyen ruhaneműt ne vegyen fel viselője és anyaga felszívja a verejtéket. A gi ujjának a könyök alá kell érnie, a könyököt teljesen takarva. A kendo-gi legjobb, ha combközépig ér, de a hakama alatt hordott alsóneműt mindenképpen takarnia kell. A ruha és a védőfelszerelés leginkább elterjedt színe az indigókék. A többi keleti harcművészethez hasonlóan ezt is mezítláb gyakorolják. Nincsenek övszínek, mert azt vallják, hogy egy vívón meglátszik, milyen szinten áll, így a kezdők is ugyanúgy néznek ki öltözéküket tekintve, mint a magasabb szinten lévő társaik.

Tisztítás:

Nedves ruha segítségével lehet tisztítani.

Tilos mosógépbe tenni és szárítógépbe tenni.

Erős vegyszer használata tilos.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.