Többen érmes helyen a pozsonyi kick-box Eb-n

Többen érmes helyen a pozsonyi kick-box Eb-n

2018. 10. 17., Szerda, 06:00

A WAKO Kick-boksz felnőtt Európa-bajnokságának keddin napján tartották meg az ünnepélyes megnyitót, amely a versenyen elinduló 35 ország 494 versenyzőjének egyben a küzdelmek kezdetét is jelentette.

Már a megnyitót követő selejtezőkön több magyar is érintett volt. Számos értékes eredmény született, s ennek alapján jelenleg 9 versenyzőnk már érmes helyen várja a szerdai versenynapot. A kick-light válogatott zömében eredményesen küzdött kedden, Veres Roland, Osváth Dóra és Gremen Petra 3.0 arányban nyert, míg Busa Andi 2:1 arányban, de a lényeg, hogy továbbjutott. Ugyanilyen szoros csatát vívott és győzött low-kick-ben Zsiga Melinda. A ringesek közül kellemetlen hír Habash Antoine és Rákóczi Renáta kiesése, mert esélyesnek számítottak az EB előtt. Nem közhely, de egy Európa-bajnokságon mindenkiben benne van a nyerés esélye, gyakran csak a pillanatnyi forma dönt.
A keddi magyar vonatkozású mérkőzések eredményei:
57 kg
. *Veres Roland – Fornaro Matia (Olaszország) 3:0 a legjobb négybe jutásért
74 kg. *
Zsarkó Dániel Péter – Pavlo Zamjatyin (Ukrajna) 3:0 a legjobb nyolcba jutásért
79 kg.*
Bálint Zoltán – Abd El Kader Riman (Izrael) 3:0 a legjobb nyolcba jutásért
63 kg.Hammer Martin – *
Vukaj Xhuljano (Olaszország) 0:3 a legjobb nyolcba jutásért
60 kg. Nagy Rita – *
Kiyak Gulsah (Törökország) 0:3 a legjobb négybe jutásért
70 kg. *
Busa Andrea – Katrine Pedersen (Dánia) 2.1 a legjobb négybe jutásért
+70 kg. *
Osváth Dóra – Ozen Gulsum (Törökország) 3:0 a legjobb négybe jutásért
55 kg. *
Gremen Petra – Sara-Schmidt Sorensen (Dánia) 3:0 a legjobb négybe jutásért
K-1 szabályrendszer
63,5 kg. Habash Antoine – *
Orfan Sananzade (Ukrajna) 0:3 a legjobb nyolcba jutásért
56 kg. Rákóczi Renáta – *
Jovana Milovanovics (Szerbia) 1:2 a legjobb nyolcba jutásért

LOW-KICK szabályrendszer
52 kg.*
Zsiga Melinda – Liliana Mendes (Portugália) 2:1 a legjobb nyolcba jutásért


Hogy ez a forma mit ér, a szerdai versenynapon ismét megnézhető majd.
Az ellenfelek verhetők, bár biztosra senki nem mehet, hisezn mind a tötök, mint a horvát, ukrán, görög és bolgár ellenfél régi kick-boksz kultúrájú országból érkezik, vagyis nagyon jó, kemény és szoros mérkőzések várhatók:
57 kg. Veres Roland – Turk Mustafa (Törökország) a döntőbe jutásért
74 kg. Zsarkó Dániel Péter – Alemdag Yahya (Törökország) a legjobb négybe jutásért
79 kg. Bálint Zoltán –Samir Melkbalijev (Ukrajna) a legjobb négybe jutásért
84 kg. Kis Balázs Mihály – Matej Lebo (Horvátország) a legjobb négybe jutásért
+94 kg. Vida Ádám – Abd El Quader Aws (Izrael) a legjobb négybe jutásért
50 kg. Busa Gabriella – Alexandra Seremeti (Görögország) a legjobb négybe jutásért

K-1 szabályrendszer:
67 kg. Jóni Máté – Dragomir Petrov (Bulgária) a legjobb nyolcba jutásért

Low Kick szabályrendszer
52 kg. Zsiga Melinda - Lucija Regvart (Horvátország) a legjobb négybe jutásért.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.