Történelmi aranyak az USA-ból

Történelmi aranyak az USA-ból

2018. 11. 10., Szombat, 11:55

A Magyar Kempo Szövetség fennállása során először vett részt az amerikai kenpo-világbajnokságon.

A Magyar Kempo Szövetség fennállása során először vett részt az amerikai kenpo-világbajnokságon (W.A.K.C) november 8-án. A debütálás remekül sikerült, hiszen két magyar harcos is világbajnok lett.

A Kenpo Világszövetség (WKF) által szervezett tornát a Miami Beach Resort and Spa-ban tartották csütörtökön. A magyar válogatottat Ódor Lili, Lacza Ábel, Szabó Tibor Benedek, Ditchen Dániel és Lacza Ádám Illés alkották.

A legelőkelőbb eredményt az újfehértói Szabó Tibor Benedek érte el, aki önvédelemben és point fighting kategóriában sem talált legyőzőre súly- és korcsoportjában. Ódor Lili szintén győzött point fighting-ban, míg önvédelemben ezüst-, formagyakorlatban pedig bronzérmes lett. Lacza Ábel két korosztályban is tatamira lépett az önvédelem technikai versenyszámban: a 18 év alattiaknál első, a 16 év alattiaknál harmadik helyezést ért el. Ábel a point fighting küzdelmeibe is nevezett, ahol bronzérmet szerzett. Ditchen Dániel második lett önvédelemben, harmadik pedig point fighting szabályrendszerben. A Magyar Kempo Szövetség elnöke, Lacza Ádám Illés azután, hogy több mint egy évtizeddel ezelőtt befejezte aktív pályafutását, Amerikában kivételt tett és benevezett a point fighting kategóriába. A fekete öves mester végül ezüstéremmel zárta a tornát.

Az amerikai kenpo-világbajnokságra tíz ország, hazánkon és a házigazdákon túl Honduras, Mexikó, Kanada, Chile, Kolumbia, Uruguay, Venezuela, valamint Costa Rica nevezett harcművészeket.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.