Tyson Fury-t mintha vérbe mártották volna

Tyson Fury-t mintha vérbe mártották volna

2019. 09. 15., Vasárnap, 15:28

Nem volt könnyű győzelem, de hozta a mérkőzést Tyson Fury. 12 menetben, derékig vérben úszva.

A vártnál nehezebb küzdelemben, 12 menetben diadalmaskodott Tyson Fury a vasárnap hajnali Las Vegas-i bokszgálán. A volt nehézsúlyú világbajnok a veretlen svéd Otto Wallin ellen lépett ringkötelek közé a T-Mobile Arénában.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint a vártnál nagyobb ellenállást tanúsító Wallin a 3. menetben ütéssel szakította fel a brit klasszis szemét, amely végig vérzett a küzdelem során, hiszen folyamatosan romlott a sérülés állapota. Mindez alapjaiban változtatta meg az összecsapás menetét, hiszen mindkét harcos sürgette az idő – Fury próbálta befejezni a mérkőzést, Wallin pedig igyekezett olyan állapotot előidézni, hogy beszüntessék az összecsapást, ami számára győzelmet jelentett volna. Fury nagy ütésekkel igyekezett eldönteni a párharcot, ám a véghajrá a svéd ökölvívóé volt, a brit klasszis védekezni kényszerült, hogy túlélje a 12. menetet. Nem volt szép meccs!

A végeredmény egyhangú pontozásos Tyson Fury (29 győzelem, 0 vereség ,1 döntetlen) 116-112, 117-111 és 118-110 siker, aki a beszámolók szerint megérdemelte a győzelmet, még akkor is, ha a 118-110 eléggé túlzásnak tűnik. A legyőzött Otto Wallin (20 győzelem, 1 vereség) a mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján jóval komolyabb ökölvívó, mint azt sokan gondolták.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.