Ütéseink erejének maximalizálása

A múlt legnagyobb mestereinek életét tanulmányozva azt tapasztalhatjuk, hogy mindnyájan magasan képzett tudósai voltak harcművészetüknek. Ismereteik kiterjedtek az orvoslás, biológia, geometria, kinetika és a fizika szakterületeire is – ez tette lehetővé, hogy maximális hatékonyságot érjenek el technikáikkal.

A múlt legnagyobb mestereinek életét tanulmányozva azt tapasztalhatjuk, hogy mindnyájan magasan képzett tudósai voltak harcművészetüknek. Ismereteik kiterjedtek az orvoslás, biológia, geometria, kinetika és a fizika szakterületeire is – ez tette lehetővé, hogy maximális hatékonyságot érjenek el technikáikkal.

A karate-ütések alapvető célja, hogy minél pusztítóbb erővel hasson az ellenfélre. A kérdés az, hogy mi alkotja ezt az erőt? A fizika törvénye szerint az erő meghatározása a következő: „egységnyi idő alatt átvitt energia” – ebből is következik, hogy az idő kritikus tényező. Egy mozdulat végrehajtásához szükséges idő adja a sebességet. Ezen szabályokból is következik, hogy egy kisebb tömeggel, de nagyobb sebességgel végrehajtott ütés ereje ugyanakkora lesz, mint kétszeres tömeggel, de fele akkora sebességgel kivitelezett ütésé.

Tudjuk tehát, hogy a maximális erő elérésében a sebesség és a tömeg játszik kulcsszerepet. Vizsgáljuk meg, hogyan növelhetjük ezeket a tényezőket a lehető legerősebb ütés eléréséhez. Az ütés sebességének fokozásában sokat segít az izmok kondicionálása – sok karate-, és taekwondo-harcos alkalmaz izometrikus gyakorlatokat és súlyedzést izomtónusuk javításához. A helyes technika szintén létfontosságú: tudnunk kell megfelelő módon és sorrendben megfeszítenünk és elengednünk izmainkat, ennek kifejlesztéséhez célszerű először lassan, majd egyre gyorsabban gyakorolni az ütéseket.

A Japán Karate Szövetség tanulmánya szerint a kar sebessége nem állandó egy ütés során – a legnagyobb erőt éppen a teljes kiegyenesítés előtt fejti ki. Célszerű tehát ebben a fázisban eltalálnunk ellenfelünket, a maximális hatás elérése érdekében.

Az ütés sebessége azonban csak az egyik tényező, legalább ilyen fontos annak iránya, és időzítése. Minél gyorsabban közelít felénk az ellenfél, annál nagyobb hatása lesz a bevitt ütésünknek, hiszen az ő sebessége is hozzáadódik annak erejéhez. Ha az illető kihátrál az ütésünk elől, jóval gyengébben tudjuk csak eltalálni – ezt elkerülendő ráléphetünk a lábára, vagy másik kezünkkel beleránthatjuk az ütésbe.

Technikánkat hatékonyabbá tehetjük az ütő kar súlyának gyarapításával is. Ennek egyik módja, hogy növeljük az izomtömeget, de a meglévő súlyunkat is megtanulhatjuk jobban kihasználni. Ez a kime módszere, melynek lényege, hogy a megfelelő pillanatban megfeszítjük az ütő kart, egységes, masszív tömeggé változtatva azt. Még nagyobb erőt vihetünk be azzal, ha a csípőnk beforgatásával egész testünk tömegét hozzáadjuk az ütéshez.

Létfontosságú megtanulni azt, hogy a különböző irányokból érkező támadásokra megfelelő választ adjunk. Ez eleinte természetellenesnek érződhet, de minél többet gyakoroljuk, annál könnyedebb és folyékonyabb lesz a mozgásunk. A cél, hogy bármilyen szögből érkező ütésre felkészültek legyünk, és a lehető legjobb ellencsapással hárítsuk el azt.

Chuck R. Taylor írása

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.