Válogatott kick-box formagyakorlat tábor Orosházán

Válogatott kick-box formagyakorlat tábor Orosházán

2019. 08. 05., Hétfő, 10:29

A 2019 év a magyar kick-box sport terén abban is újdonságot és fejlődést hozott, hogy megnőtt a korábban elhanyagolt formagyakorlat versenyszámban induló versenyzők létszáma. Elindult speciális képzésük, és kialakultak olyan műhelyek, ahol a formagyakorlatosokat nevelik, képezik.

A formagyakorlat szakmai és szervező munka irányítását a Magyar Kick-box Szövetség Puravecz Péter 3 danos mesterre, az orosházi Contact SE vezetőjére bízta, aki válogatottként is bizonyított, és aki óriási lendülettel látott munkához. Ebben az évben külön formagyakorlat magyar Bajnokságot rendeztek meg Orosházán, amelyen minden korosztály képviseltette magát. Nívós külföldi versenyeken, a budapesti Világkupán is szép eredmények születtek, s békéscsabai Diákbajnokságon is tekintélyes mezőny indult.

Ilyen előzmények után természetese, hogy az augusztus végén Győrben megrendezésre kerülő utánpótlás Kick-box Európa-bajnokságon tekintélyes létszámú magyar versenyző indul majd a különböző kategóriákban. A válogatottak a múlt héten Orosházán készültek a hivatalos felkészítő táborban, kiegészítve a Contact SE és a Kondorosi Kick-boksz SE versenyzőivel. A válogatottak tábori költségét a Magyar Kick-box Szövetség állta, ami jól mutatja, hogy a szövetség vezérkara is fontosnak ítéli meg a felkészülést és az eredményes versenyzést. Az edzők, Puravecz Péter III.DAN, Litauszki László III.DAN és Pintérné Gazdag Anett V.DAN (aikido) alaposan megdolgoztatták a zömében iskolás korú résztvevőket.

Puravecz Mester, hányan dolgoznak a táborban?
- 37 versenyző, akikből húszan válogatottak edzenek. Két teremben egymással párhuzamosan edzenek, napi öt (!) edzést tartunk. Formagyakorlat, light-contact, kick-light edzéseken dolgoznak. A válogatott formagyakorlat edzéseke pusztakezes és fegyveres kategóriákban egyaránt készülnek a versenyzők. Edzéstartó vendégeket is meghívtunk, Tamás József V.DAN ITF taekwon-do kéztechnikákat és akrobatikus rúgásokat oktatott. Akrobatikus elemeket tanított a Flip Unit Team, az ország talán leghíresebb akrobatika csapata, akik szaltókat, akrobatikus látványtechnikákat tanítottak. Következő napon Shihan Gregor László VIII.DAN oktatott tradicionális kéztechnikákat értelmezéssel. Végül a fegyveres technikákkal Pintérné Gazdag Anett V.DAN aikido mester foglalkozott, aki egész héten részt vett a szakmai munkában.

Hol tart a válogatott a felkészülésben?
- Nem könnyű a munkát összehangolni, hiszen van aki pusztakezes, mások fegyveres kategóriában indulnak majd. Az első, több bórás edzésen mindenkit elemeztünk, kiértékeltük a teljesítményt, az esetleges javítandó hibákat. Erre építettük az akrobatikát, az előadások színvonalát, zenével történő összhangot. Itt nincsenek sablonok, mindenki egyén anyaggal készült., Újat már nagyon nem érdemes tanulni, inkább az eddigiek csiszolása a cél.

Meglehetősen fáradtnak tűnik a gárda…
- Nagy akaraterővel dolgoztak, s az idő eltolódással szervezett délutáni küzdelmi edzéseket is bevállalta mindenki. Nagyon jó szellemű csapat jött össze, fegyelmezettek, munkásak!

Litauszki László mester is kérdeztük
A kitűzött célt a tábor elérte?
- Szerintem igen!Még hátra van a délutáni edzés, a küzdelmi válogatottaknak sok küzdelemmel, a formagyakorlatosoknak sok ugró rúgással. Az utolsó napon egy tartalmas edzés után tartunk táborzárót. Minden nap egyébként egy reggeli futóedzéssel kezdődött.

A hozzáállással meg volt elégedve?
- Maximálisan. A legkisebbek, akik először voltak táborban, újonc válogatottak fegyelmezetten és elszántan dolgoztak.

Gazdagné Pintér Anett aikido mester Veresegyházáról érkezett több tanítványával, hiszen több versenyzője került be a válogatottba is.
Milyennek ítéli meg a formagyakorlatosok felkészültségét?
- Szerintem sokat fejlődtek. A hátralévő három hét arra elég, hogy csiszoljuk a technikákat, új elemeket már nem érdemes tanulni. Remélem, a mai eszközös edzéssel sokat tudok majd segíteni a gyerekeknek.
Elkerülte a csapatát a sérülés.
- Sajnos nem. Két versenyzőm kiesett, de nem itt a táborban, pedig esélyesek lettek volna.

A zenei anyagok is készen vannak?
- Igen, hiszen már régebb óta ezekre gyakorolnak. A délutáni edzés a kardra van „kiélezve”, ezt kérte tőlem Puravecz Mester.

A formagyakorlatosok tehát teljes gőzzel készülnek, és sikerre éhesek!

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.