Világversenyek tömkelege lesz Magyarországon

Világversenyek tömkelege lesz Magyarországon

2016. 12. 22., Csütörtök, 09:01

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Budapest második pályázati anyagát is elfogadta, így továbbra is versenyben vagyunk a 2024-es olimpia rendezési jogáért folytatott küzdelemben. A magyar kormány számára kiemelt fontosságú cél az olimpiarendezés, lépten-nyomon azt sulykolják: ez kell nekünk.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Budapest második pályázati anyagát is elfogadta, így továbbra is versenyben vagyunk a 2024-es olimpia rendezési jogáért folytatott küzdelemben. A magyar kormány számára kiemelt fontosságú cél az olimpiarendezés, lépten-nyomon azt sulykolják: ez kell nekünk.

Világversenyek tömkelege lesz Magyarországon

Közben szép csendben elő is készítik a terepet, ha megnézzük a következő, 2020-ig tartó olimpiai ciklust, kiderül, hogy rengeteg olyan világverseny lesz Magyarországon, amit olimpiai sportágban rendezünk. A szövetségek sokkal bátrabban pályáznak, mint eddig, a kormány pedig beáll mögéjük. Nem véletlenül, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is nyilatkozta már, hogy minél több sporteseményt akarnak Magyarországra hozni, hogy a legtapasztaltabb rendezők egyikei legyünk.

A 24.hu információja szerint a kormány kifejezetten bátorítja a szövetségeket, hogy pályázzanak, a nem nyilvános egyeztetéseken is rendszeresen elhangzik, hogy a cél egyértelmű: Budapesté legyen a 2024-es olimpia.

És a NOB-nak is kapóra jön a lelkesedésünk. Mostanában már nem olyan jó üzlet olimpiát rendezni, elég csak arra gondolni, hogy Rió tulajdonképpen csődbe ment, Tokióban – igen, Tokióban! – a költségek az egekbe szöktek, a 2024-est Hamburgban leszavazták, Róma visszalépett, míg a 2022-es téli játékok rendezési versenyétől Oslo lépett vissza, így végül Peking és Almati közül kellett választani – a kínaiak nyertek.

A jövő év csúcseseménye egyértelműen a budapesti vizes világbajnokság lesz. Orbán Viktor sem titkolja, hogy ezt tartja a 2024-es olimpia előszobájának, ha sikeres a rendezés, akkor szerinte rögtön esélyessé lépünk elő. Annyira meg akarjuk mutatni ezzel a vébével, hogy a rendezési költségek brutálisan elszálltak. A vizes vb eleve egy túlzottan költséges projekt, a mexikói Guadalajara is inkább visszalépett a rendezéstől, ezért lesz Budapesten a 2017-es világbajnokság, pedig eredetileg a 2021-esre pályáztunk, azt is kaptuk meg.

Miniolimpiát is rendezünk jövőre, Győrben lesz az EYOF, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. A verseny honlapján ott vannak a költségek, bár 250 forintos euróárfolyammal számoltak, szóval ráfizetés várható. Csak a pályázat ötvenmillió forint volt, az EYOF költségvetése 2,5 milliárd, és 21,5 milliárd fedezte az infrastrukturális fejlesztéseket. Ennek 97 százalékát a magyar kormány, a győri önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság dobta össze.

2012-ben, Rómában hallgatták meg Borkai Zsolt győri polgármester és MOB-elnök beszámolóját, majd nekünk ítélték a rendezést. Győr volt amúgy az egyedüli pályázó.

És ezzel még mindig nem ér véget a 2017 rendezés szempontból, lesz ugyanis egy judo világbajnokság is Budapesten. Ennek egyébként kiemelt jelentősége lesz, augusztus 28. és szeptember 3. között rendezik Budapesten és ez lesz az utolsó világesemény azelőtt, hogy Limában eldöntenék, mely város lesz majd a 2024-es olimpia házigazdája.

Az erős 2017 és a telített 2019 között viszonylag csendesebb év lesz a 2018-as, de azért akkor sem maradunk világesemény nélkül. A múlt héten rendezték Budapesten a nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságát a birkózóknak, 2018-ban pedig hazánkba jön a fő világbajnokság is – amelyet egyébként 2013-ban szintén Budapesten rendeztek.

Nem olyan régi hír, hogy Budapesten lesz a 2019-es vívó világbajnokság. Ez is egy olyan világbajnokság, amit a közelmúltban is megrendeztünk, a birkózáshoz hasonlóan 2013-ban. Annak volt a beharangozója az a Star Warsos kisfilm az olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal a főszerepben.

Egy napon a vívó vb-vel, az öttusa világbajnokság rendezési jogát is elnyerte Magyarország. A sportág legsikeresebb nemzeteként már hatodik alkalommal leszünk házigazdák, 1969 óta minden tíz évben egyszer Budapestre látogat a sportág elitje.

Kajak-kenu világbajnokságot is rendezünk abban az évben, ezúttal is – mint 1998-ban, 2006-ban és 2011-ben – Szegeden. Nagy volt a küzdelem a rendezési jogért, Duisburgot és Moszkvát nyomtuk le.

Ami a vizes sportokat illeti, biztosra megyünk: 2017 után 2020-ban a vizes Európa-bajnokságot rendezzük. Ekkor azért már állni fog az új Dagály, szóval új uszodakomplexumot feltehetőleg nem kell majd építeni, sőt, pont a Dagály kihasználtsága miatt pályáztuk meg ezt az Eb-t. A világbajnoksággal ellentétben nem minden egyszerre lenne: az olimpiai kvalifikáció miatt januárra tervezik a vízilabdatornát, májusra az úszók, műugrók és a szinkronúszók versengését, júniusra (Balatonfüreden) a nyíltvízi úszást és nálunk lehet az első óriás-toronyugró Eb augusztus 20-án.

És természetesen a labdarúgó Európa-bajnokság sem maradhat ki a sorból. 2020-ban már lesz egy csavar a történetben, már városok rendezik majd az eseményt. Budapesten három csoportmeccs és egy nyolcaddöntő lesz majd. Erre az új Puskás Stadionnal készülünk, amit elméletben már rengetegszer felépítettünk, de soha nem lett belőle semmi. Most viszont tényleg el kell majd készülnie, 2019-re ígérik.

judoinfo.hu

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.