Wilder ismét megígérte a KO-t

Wilder ismét megígérte a KO-t

2018. 01. 25., Csütörtök, 10:24

Március hónap a nehézsúlyról szól a nemzetközi bokszéletben: két helyszínen is veretlen, hatalmas ütőerejű profi bunyósok csapnak össze.

Március hónap a nehézsúlyról szól a nemzetközi bokszéletben, hiszen a legmagasabb szinten két olyan összecsapást is rendeznek, ahol egyaránt veretlen, hatalmas ütőerejű profi bunyósok csapnak össze.

A SamanSport arról már korábban beszámolt, hogy március 31-én, Walesben kerül megrendezésre az Anthony Joshua – Joseph Parker IBF/WBA/WBO világbajnoki címmérkőzés, ám pár héttel korábban, és néhány ezer mérfölddel nyugatabbra is a nehézsúlyú trónért küzdenek.

A nagy „ABC” szervezetek között egyértel

műen a WBC (Bokszvilágtanács) a legjelentősebb, melynek az amerikai Deontay Wilder (39 győzelem, 0 vereség) a világbajnoka a királykategóriában. A 32 éves amerikai klasszis március 3-án, a New York-i Brooklyn-ban teszi kockára vb-övét, éspedig a hozzá hasonlóan veretlen, hatalmas ütőerejű kubai Luis Ortiz (28 győzelem, 0 vereség) ellen.

A 39 mérkőzéséből 38-at kiütéssel megnyerő amerikai sztár – szokásához híven - magabiztosan várja a találkozót.

Amikor kisfiú voltam, mindig is bizonyítani akartam, és ez a tulajdonságom felnőtt férfiként is megmaradt bennem” - fogalmazott Wilder. „Szeretek bizonyítani az embereknek. Eddig mindig, amikor kiütést ígértem, tartottam magam ehhez. Megígérem, hogy március 3-én ismét ki fogom ütni az ellenfelem. Jöjjenek el, és nézzék meg!”

A boxrajongók szerte a világon bíznak benne, hogy a két márciusi nehézsúlyú szuperfight győztese még az idén összecsaphat. Nehézsúlyban még soha nem volt egy kézben a négy legjelentősebb szövetség vb-öve!

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.