TOP termékek

Blog

MMA ruházat

Termékismertető
Szűrés törlése
Dinya Vince
2016.01.25 10:55
MMA ruházat

Az MMA angol betűszó, amely Mixed Martial Arts rövidítése, és magyarul Kevert Harcművészeteket jelent. Egy Full-Contact szabályrendszer, mely a harcművészetek széles skáláját engedélyezi, így megtalálhatók benne a hagyományos mellett az „újabb”, modern stílusok ütő és birkózó technikái, valamint az álló és földharc változatos technikai elemei is.

Már az 1900-as években is zajlottak vegyes stílusú versenyek Európában, Japánban és a Csendes-óceán peremén. 1980-ban a CV Productions hozta létre Pennsylvaniában az első szabályozott MMA ligát Nehéz Fiúk Versenye néven, melyet később Szuperharcosok Küzdelmére neveztek át. 1983-ban azonban Pennsylvania állam szenátusa elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja ezt a sportot. Szerencsére aztán 1993-ban az Egyesült Államokban megalapították az Ultimate Fighting Championship-et (UFC). Ugyanebben az évben használta először a „Mixed Martial Arts” kifejezést egy televíziós kritikus, mely nagy népszerűségre tett szert miután a newfullcontact.com is leközölte a kritikát. Az, hogy ki alkotta meg ténylegesen a kifejezést, mind a mai napig vitatott.

Eredetileg úgy hirdették a versenyt, hogy a leghatékonyabb harcművészetet keresik egy valódi fegyvertelen harci helyzetben. Később a harcosok többféle harcművészettel is mélyebben foglalkoztak, hogy megteremtsék a saját harci stílusukat. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így az MMA napjainkra már felveszi a versenyt az ökölvívás és a profi birkózás nézettségével.

A ruházat a verseny típusától függ. Rövidnadrágot minden ágazat hord, rashguardot és kesztyűt viszont csak irányzat-specifikusan viselnek. A rövidnadrágokat kifejezetten ehhez a sporthoz tervezték. Fontos szempont a kialakításnál a kényelmen kívül, hogy ne akadályozza viselőjét az erőkifejtésben, hiszen a harcosok többféle küzdősport/harcművészet technikáit alkalmazzák, ami a legváltozatosabb mozgásfajtákat eredményezi az edzés és küzdelem során egyaránt. A nadrágok ultrakönnyű, mikroszálas, jól szellőző anyagból készülnek oldalt hasítékkal a szabad mozgáshoz és tépőzárral a megfelelő illeszkedés érdekében. Mivel nagy igénybevételnek vannak kitéve, a tartósság érdekében erősített varrással készülnek.

Az MMA harcosok speciális kompressziós felsője az úgynevezett rashguard. A földharc technikák megkövetelik a megerősített varrásokat és a hozzáadott panelek segítik a felsőt érő nyomás elosztását, miközben folyamatosan biztosítják az általános kompressziós ruházatok nyújtotta előnyöket is. Testhez simuló formájával olyan érzetet kelt, mintha egy „második bőr” lenne. Gyorsan száradó, légáteresztő és rugalmas anyagból készülnek, ami nem gátolja viselőjét semmilyen mozgásban, miközben védi a testet. A bőrirritációt a lapos varrás technológia alkalmazásával előzik meg. Viselhető önmagában, vagy bizonyos egyéb harcművészeti ágakban a gi alatt.

Tisztításuk:

Alacsony hőfokon, mosható (maximum 30 ˚C-on).

Kizárólag finom mosószerrel tisztítható, alacsony hőmérsékleten szárítható szárítógépben.

Közepes hőfokon vasalható.

Vegytisztítás csak perklór-etilénnel.