A nindzsa harcművészek az ősi Kínából származtak, majd a Tang-dinasztia uralkodása alatt 618 és 906 között kerültek át Japánba. Kemény kiképzésük itt zajlott le, amely eredményeként halálos orvgyilkosokat teremtett belőlük. Képesek voltak bármely helyre észrevétlenül, rejtőzködve behatolni és lecsapni akkor, amikor ellenségeik a legkevésbé számítottak rá.
Az a kép, ami a nindzsákról a köztudatba került, teljes mértékkel hamis. Ha visszatekintünk a történelmi múltba akkor, képet kaphatunk arról, hogyan kik is voltak valójában.
De mi is a nindzsa? Maga a szó a japán „Shinobi-no-mono” kifejezésből ered, melyet két kandzsival írtak, ami „ninsha”-nak is ejthető, ha a kínai kiejtést használjuk helyette. Az első karakter a „nin” két részből áll. A részek külön-külön a penge és a szív jele. Összevonva úgy értelmezhető, hogy a szív, vagyis az akarat a penge élességével, hajlékonyságával rendelkezik. De ebben az esetben rejtőzködést jelent. A második karakter a „sha”, jelentése: személy. Tehát a nindzsa olyan személy, aki elrejti jelenlétét. Japánul ezt a kifejezést arra használták, aki rejtett katonai akciókban vett részt. Közelebb állt a titkos ügynökhöz, vagy a mélységi felderítőhöz, mint az orvgyilkoshoz.Egyszóval ha a nindzsákról beszélünk beleértjük azt, hogy ők egy titkos szervezetnek, testvériségnek vagy klánnak a tagjai, akiknek a tudománya és művészete – amit a titokzatosság köde vészkörül – generációról generációra öröklődik át.
A sztereotipiák szerint:
- A nindzsáknak gyakorolnia kell a rejtőzködés művészetét.
- Alkalmassá kell válni a rejtett katonai műveletek végrehajtására.
- Hozzá kell tartozni a nindzsák titkos társaságához.
- Fekete ruhát viselnek.
Az első két pont gyakorlóinak, történelmi hagyományai vannak Japánban.
Az utolsó pont jóval többet mutat titokzatos emberi tulajdonságoknál, azonban nagyon kevés igazságalapja van. A nindzsát nem a fekete ruha alapján lehet azonosítani, arról "ismerhetjük fel", hogy nem látszik nindzsának, mert mestere az álcázásnak. Valójában bárki lehet nindzsa aki az utcán, szembe jön velünk, legyen akkár öltönyös üzletember, vagy egy utcaseprő, esetleg koldus. A történelem gondos tanulmányozása, feltárja a nindzsák rövid működésétJapánban, a XVI. – XVII. században. De mielõtt megkezdenénk ennek az időnek történelmi áttekintését, vetnünk kell egy pillantást a nindzsa harcművészek egy ősi örökségének követelményeire, amelyek az ősi Kínába nyúlnak vissza.
Tények és tévhitek
Megállapíthatjuk, hogy a nindzsa harcművészetek az ősi Kínából származnak, amit Szun-Cu szintén említett az i.e. V. század körül írott „Háború Művészete” című művében. Ez a mű tartalmaz egy fejezetet a kémkedés fontosságáról, amit a nindzsák felhasználhattak. Ez az oka hogy tudományukat kínai eredetűnek tartották. A közismert könyv a háborús taktikák, fortélyok gyűjteménye és Japánba úgy a VII. vagy a VIII. században kerülhetett. A kínaiak sokszor hivatkoznak többek között erre a könyvre is, amikor hadviselést terveznek, vagy ha haditaktikát tanulnak. Japánban is használták a könyvet, de nem csak a kémkedésről szóló fejezetét. A szamurájok gyakran ütközetben is alkalmazták a „Háború Művészeté”-ben kidolgozott taktikákat. Azt viszont még senki sem vetette fel, hogy a szamurájok művészete Kínából eredeztehető. Ez olyasmi lehet, mint azt állítani, hogy a mormon vallás (ami nagy képviselője amerika) évezredekkel ez előtt Izraelből indult ki. Ez teljes mértékkel igaz a keresztényekre, de mormonokra már nem annyira. A nindzsa-iskola alapgondolata Kínából indulhatott Szun-Cu művével, és ennek alapján teremtették meg a rendszert a japánok. Ennek ellenére elfogadhatjuk, hogy a nindzsák kizárólagosan Japán teremtményei.
Folytatás következik, amelyben még többet megtudhatunk a nindzsák valódi kilétéről...
