Amir Khan nyert, Sam Eggington elbukott

Amir Khan nyert, Sam Eggington elbukott

2018. 09. 10., Hétfő, 23:12

Szombat este Birminghamben rendezett nagyszabású bokszgálát a Matchroom Boxing brit csapat.

A britek pakisztáni származású sztárja, a korábbi többszörös világbajnok Amir Khan a Kanadában élő kolumbiai Samuel Vargas-szal csapott össze.

Amir Khan nyert, Sam Eggington elbukott

A birminghami párharc végig Khan akarata szerint zajlott, aki már a második menetben – egy bal-jobb kombinációval – padlóra is küldte az ellenfelét. Igen ám, de Vargas folytatni tudta a küzdelmet, és pár másodperccel a gong előtt egy kemény jobbossal már ő küldte le Khant-t. A folytatásban, konkrétan a harmadik menetben, ismét Vargas volt az, aki padlózott, ám lehet azon vitatkozni, hogy mindez szabályos körülmények között történt-e... Vargas kifordult, és mintha tarkóra kapta volna a találatot.

Khan a meccs első felében még sokszor zavarba hozta eltökélt, és folyamatosan előrefelé mozgó riválisát, aki később látványosan elkezdett testre dolgozni, hátha le tudja lassítani a brit ökölvívót. Sikertelenül! Vargas, aki a meccs előtt úgy nyilatkozott, hogy elég lesz egyszer rendesen állba vágnia Khant, már csak egyszer, a 10. menet legvégén talált be. Mármint úgy „rendesen”. Khan megingott, de ennek a menetnek is vége lett. Az utolsó két etapban Khan inkább csak kimozogta ellenfelét, noha több látványos ritmusváltással többször is tisztán eltalálta a kolumbiait.

A 12 menet után teljesen egyértelmű volt, hogy Amir Khan (33 győzelem, 4 vereség) kezét fogják magasba emelni, és a végeredmény is komoly különbségű lesz. Végül 119-109, 118-110 és 119-109 arányban a brit klasszis megérdemelten diadalmaskodott Samuel Vargas (29 győzelem, 4 vereség, 2 döntetlen) fölött.

A felvezető programban a korábbi váltósúlyú Európa-bajnok Sam Eggington (23 győzelem, 5 vereség) hatalmas verésbe szaladt bele. A korábban Szabó Achillest és Krämert Pétert is idő előtt legyőző brit ellenfele a teljesen ismeretlen tanzániai Hassan Mwakinyo (12 győzelem, 2 vereség) volt, aki az első percekben még nem mutatott semmi extrát. A kiváló felépítésű afrikai ökölvívó a nyitó menet utolsó fél percében került komoly fölénybe, számos nagy erejű ütéssel kínálta meg a helyiek kedvencét, akinek bizony jól jött a szünet.

A második menet ott folytatódott, ahol az első befejeződött; Mwakinyo tovább támadta a védekezését a bemelegítő szobában hagyó Eggington-t, aki több tucat nagyerejű, valódi bombát „benyelt”. Eggington ugyan nem ment le, de mivel már szemmel láthatóan megrogyott, s védekezésre képtelen volt, a mérkőzést vezető ringbíró a második menet második percének elején beszüntette az egyoldalú párharcot (TKO).

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.