Bozai Gyula sérülés miatt nem vehet részt a márciusi gálán

Bozai Gyula sérülés miatt nem vehet részt a márciusi gálán

2015. 03. 02., Hétfő, 09:49

Bozai Gyula, a volt cirkálósúlyú magyar bajnok sérülés miatt lemondta a március 14-re tervezett, Szellő Imre elleni visszavágó küzdelmet.

Bozai Gyula, a volt cirkálósúlyú magyar bajnok sérülés miatt lemondta a március 14-re tervezett, Szellő Imre elleni visszavágó küzdelmet.

Aki ismeri a Ferobox Event ökölvívóját, az tudja, hogy ha a nyírségi származású bunyós lemond egy mérkőzést, annak igazán nyomós oka van, hiszen a kérlelhetetlen stílusú Bozai nem csak az ellenfeleknek, de magának sem ad kegyelmet. Most viszont tényleg „padlóra került” a cirkálósúlyú.

„Kesztyűzés közben egy szerencsétlen, a csigolyámon eltaláló ütés miatt padlóra kerültem, és be kell vallanom, nagyon megijedtem, hogy örökre elveszíthetem az én legkedvesebb játszóteremet, a boxringet” – fogalmazott Bozai. „Szerencsére az ijedtség nagyobb volt, mint a baj, mivel hamarosan ismét edzhetek, küzdhetek tovább. Viszont napokig feleségem öltöztetett.”

Természetesen ilyen előzmények után Bozai nem vállalhatta a küzdelmet. „Elnézést kérek Szellő Imrétől, aki sportszerűen vállalta a visszavágót, valamint a közönségtől is. Ugyanakkor az álmaimról nem mondok le, és bízom benne, hogy a mérkőzés egy későbbi időpontban létrejöhet.”

Szellő Imre is szomorúan vette tudomásul, hogy egyelőre nem jön létre a visszavágó, közte és Bozai Gyula között, de reméli, riválisa gyorsan meggyógyul és ismét megküzdhetnek.

A Ferobox Event vezetése a hét eleje óta dolgozik Bozai pótlásán, és az új ellenfél hamarosan bejelentésre kerülhet – az már biztos, hogy Szellő Imre (4-0) külföldi riválissal nézhet farkasszemet a ceglédi sportcsarnokban.

A március 14-i Ferobox-gálát az MTVA átalakításai miatt a Duna TV sugározza élőben. A ceglédi Gál József Sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményen a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán Zsolt (8-0) és a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.

Jegyinformációért kattintson a www.ferobox.com weblapra vagy a Ferobox facebook rajongói oldalára, a https://www.facebook.com/ferobox0?ref=bookmarks címen.

Forrás: www.ferobox.com
Fotó: Felix Promotion

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.