Gafur Rahimov az AIBA új elnöke

Gafur Rahimov az AIBA új elnöke

2018. 11. 02., Péntek, 23:55

Az AIBA kongresszusán szembe mentek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérdésének.

Az eddigi ideiglenes elnököt, Gafur Rahimovot választották meg a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) vezetőjének. A szervezet szombati, moszkvai kongresszusán az üzbég sportvezető a 114 szavazatból 84-et szerzett meg.

Egyetlen kihívója volt, a kazah Serik Konakbajev. Rahimovot az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, ő “Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábban nyomatékosan kérte az AIBA-t, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra.

Az AIBA-nál hosszú évek óta problémák vannak a vezetőség munkájával, tavaly nyár óta pedig vezetői válság alakult ki. Ennek kapcsán a NOB kijelentette, hogy – mostani állapotában – veszélyben van az AIBA nemzetközi sportszövetségként való elismerése.

Amennyiben megvonják ezt a státuszt a szervezettől, úgy a szövetség a nyári játékokon nem szervezhetné meg a sportág küzdelmeit. Rahimov a voksolás előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: arra fog törekedni, hogy enyhítse a NOB és az AIBA között fennálló fesztültséget.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.