Huck nehézsúlyban tért vissza

Huck nehézsúlyban tért vissza

2018. 06. 18., Hétfő, 23:23

Adósak voltunk még a szombati, németországi profi bokszélet legfontosabb eredményeivel. Íme.

Adósak voltunk még a szombati, németországi profi bokszélet legfontosabb eredményeivel. Íme.

A szombat esti müncheni bokszgálán tért vissza a korábbi cirkálósúlyú világbajnok Marco Huck. A bosnyák származású német versenyző egymást követően kétszer is kikapott cirkálósúlyban, majd egy kis szünet után nehézsúlyban tért vissza – igaz, pár éve egyszer már bokszolt Povetkin-nel a legmagasabb kategóriában.

A 33 éves kiválóság a német-török veterán, Yakup Saglam (40 győzelem, 5 vereség) ellen húzott kesztyűt a Ballhaus Fórumban. A párharc a papírforma szerint alakult, Huck a negyedik menet elején padlóra küldte riválisát, amire a török sarok bedobta a törülközőt (TKO).

Karlsruhe városában a veterán német-török Firat Arslan (43-8-2) az első menetben diadalmaskodott az argentin Pablo Matias Magrini (19-5-1)ellen. Arslan ezzel a sikerrel a GBU övet szerezte meg, ám elmondása szerint még nem tette le arról, hogy ismét egy nagy szervezet övéért bokszoljon. Törekvéseit erősíti, hogy immáron 2014-óta veretlen.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.