Itt folytatja Berki Ferenc Jr

Itt folytatja Berki Ferenc Jr

2018. 05. 27., Vasárnap, 20:42

Végre eldőlt, hol folytatja pályafutását a fiatal nagyváltósúlyú magyar-bajnok Berki Ferenc Jr.

Végre eldőlt, hol folytatja pályafutását a fiatal nagyváltósúlyú magyar-bajnok Berki Ferenc Jr.

Két hónappal azután, hogy a veretlen nagyváltósúlyú ökölvívó, Berki Ferenc Jr. (11 győzelem, 0 vereség) és a Felix Promotion útjai elváltak, megtudtuk, hol folytatja karrierjét a fiatal versenyző.

Itt folytatja Berki Ferenc Jr

Az edző-édesapa id. Berki Ferenc csütörtök este – a kor szellemének megfelelően – a közösségi médiában hozta nyilvánosságra, hogy a továbbiakban a Siesta Boxing egyengeti fia pályafutását.

A Siesta Boxing egy Nagy Britanniában bejegyzett cég, melynek az oroszországi születésű üzletember, Al Siesta az első embere, és aki olyan versenyzőkkel dolgozik, mint a korábbi WBC cirkálósúlyú világbajnok Mairis Briedis (23 győzelem, 1 vereség) és az egykori WBA interim középsúlyú bajnok Dmitrii Chudinov (21 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen).

A menedzserként, promóterként, matchmakerként dolgozó Al Siesta neve alatt 10 rendezvény szerepel a számítógépes adatbázisban; eddig Oroszországban, Angliában, Litvániában és Lettországban szervezett bokszgálát.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
openingPopupDisplayedbudopest.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.12 óra

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.