Junior világbajnok lett Gercsák Szabina
Junior világbajnok lett Gercsák Szabina

Junior világbajnok lett Gercsák Szabina

2015. 10. 25., Vasárnap, 23:33

Gercsák Szabina junior világbajnoki címet szerzett a 70 kilogrammos súlycsoportban.

Junior világbajnok lett Gercsák Szabina


Gercsák Szabina junior világbajnoki címet szerzett a 70 kilogrammos súlycsoportban.

Flórusz János tanítványa szeptemberben Európa-bajnokságot, októberben világbajnokságot nyert a junior korosztályban. Az előző évben, Floridában nem sikerült számára a jó szereplés. Idén mindenképpen javítani akart, és nagy örömünkre ez sikerült is neki.

Első két mérkőzésén magabiztos ippongyőzelmet aratott tajvani és belga riválisaival szemben, de a legjobb négy közé jutásért sem okozott gondot az Elvismar Rodriguez elleni viadal. A negyeddöntőben a német Lisa Dollinger következett és a négy perc elteltével Szabina neve mellett volt látható egy jukó, döntőbe jutott a miskolci lány!

Junior világbajnok lett Gercsák Szabina

A döntőben a japán Aojagi Remi kemény ellenfélnek bizonyult. Kiegyenlített csatában a négy perc alatt egyik fél sem mutatott be értékelhető akciót, ellenben a japán lányt egyszer megintette a bíró, ez pedig azt jelentette, hogy a Hell-Miskolci Judo Club junior Európa-bajnok csillaga junior világbajnok lett!

Gercsák Szabina a huszonnyolcadik junior-világbajnoki érmünket szerezte, 2014 után idén is egy aranyéremmel bővült a lista. A junior korosztály 70 kilogrammos súlycsoportjának egyeduralkodója lett a magyar lány, aki komoly eséllyel pályázik az év judósa címre idehaza.

A mai nap másik két magyar judósának nem sok babér termett. Kordély Péter a 81 kilogrammos súlycsoportban első mérkőzésén vereséget szenvedett a moldáv Nikon Zaborosciuc ellen, a 90 kilogrammosoknál pedig Ohát Zalán maradt alul a litván Rokas Nenartaviciusszal szemben szintén az első küzdelemben.

Forrás: judoinfo.hu

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.