Dim Mak - Halálos harcművészet 1. rész

Dim Mak - Halálos harcművészet 1. rész

2016. 03. 10., Csütörtök, 15:33

A harcművészetek néhány mestere belső sérüléseket, eszméletvesztést és halált is képes okozni úgy, hogy csak egészen enyhe nyomást fejt ki az áldozat testének egy bizonyos, látszólag veszélytelen pontjára. Ráadásul a hatást órákkal, hetekkel, sőt hónapokkal is lehet késleltetni. Legalábbis ez terjedt el a legendás, Dim Mak nevű harci művészetről a "késleltetett halálos érintésről".

Aki már látott karatemestert téglarakásokat, deszkákat, cserepeket vagy betontömböket egyetlen ütéssel széttörni, tanúsíthatja a megfelelően edzett és felkészített emberi testben rejlő halálos erőt.

Dim Mak - Halálos harcművészet 1. rész

Nehezebb azonban elhinni, hogy a harcművészetek néhány mestere belső sérüléseket, eszméletvesztést és halált is képes okozni úgy, hogy csak egészen enyhe nyomást fejt ki az áldozat testének egy bizonyos, látszólag veszélytelen pontjára. Ráadásul a hatást órákkal, hetekkel, sőt hónapokkal is lehet késleltetni. Legalábbis ez terjedt el a legendás, Dim Mak nevű harci művészetről a "késleltetett halálos érintésről".

A dim mak-ról és más legendás, fegyver nélküli fogásokról szóló történetek igazságtartalmának kiderítésére tett kísérletet a küzdősportok egyik nyugati mestere, amelynek során kontinensről kontinensre utazott. Végül 1957-ben Tajvan szigetén találkozott a késleltetett halálos érintés technikájával.

A szigeten egy mester, bizonyos Oh Hszin-jang az ilyen szigorúan őrzött és veszedelmes ismeretek idegeneknek történő átadásakor természetes vonakodás után végül is bemutatót tartott neki. Az emberi kísérleti nyúl Ah Lin nevű fia lett.

Az ütés egy puha, látszólag ártalmatlan érintés volt nem sokkal az áldozat köldöke alatt. A következő három napon át Gilbey közelről figyelte Ah Lint, akinek egészségében látszólag semmiféle változás nem állt be, és életkedve is töretlen maradt. A mester a fiú közelébe sem ment egészen a harmadik nap közepéig.

Amikor Ah Lin felépült (három hónapig lábadozott, mire teljesen rendbe jött), Gilbey azzal a meggyőződéssel utazott el Tajvanról, hogy ő azon kevés nyugatiak egyike, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy szemtanúi lehettek a késleltetett halálos érintésnek.

Annak ellenére, hogy Gilbey maga is mester, a bizonyíték csak anekdota maradt, csakúgy, mint a dim mak-ról szóló beszámolók zöme. Egészen 1980-ig semmilyen, a nyugati laboratóriumi körülményekre akár távolról is hasonlító dolgozat nem jelent meg a témában, és azok a mesterek, akik állítólag a képesség birtokában vannak, megtagadták, hogy akár a legkevésbé hivatalos körülmények között is bemutatót tartsanak.

Következésképpen a késleltetett halálos érintés a “tökéletes gyilkosság” feltételezett eszköze marad, amikor az áldozat ismeretlen okból hal meg, miközben a szimptómák súlyos, megmagyarázhatatlan, mégis halálos betegségre utalnak. Keleten bármely ismert személyiség váratlan halála esetén elterjednek a dim mak segítségével elkövetett orgyilkosságról szóló pletykák. Bruce Lee 1973-ban váratlanul bekövetkezett halála pontosan ezt a hatást váltotta ki.

A tökéletes gyilkosság eszköze

A késleltetett halálos érintésről szóló történetek egész Délkelet-Ázsiában hallhatók, de különösen Kínában, ahol ez a művészet állítólag a Tang-dinasztia (Kr. u. 618-906) idején élte virágkorát. Bár maga a kifejezés több technikát is takar, az eredeti terminológia hívei szerint a dim mak egyáltalán nem ugyanaz, mint a tieh chang, a “vastenyér” (amikor megkeményítik a tenyeret), vagy a tu wu shou, a “mérgező kéz” (amikor ártalmas anyagokkal kenik be a kezet).

A valódi késleltetett halálos érintés nem egy erőteljes mozdulat – mint például egy karateütés, vagy a kung fu több válfajában megtalálható ostorcsapásszerű ütés – hanem sokkal inkább egy közelről bevitt ütés, amelyben szemmel láthatóan annyi erő sincs, hogy a helye megkéküljön.

A “tiltott művészet” tanulóit mindig figyelmeztetik arra, hogy az áldozat sebezhetősége a hőmérséklettől és a napszaktól is függ. Ez megegyezik azzal a hagyományos keleti elmélettel, miszerint a testben a vérkeringés óránként változik. Egy nyugati karatemester, Alan Lee szerint a keringés 36 fő-, 72 mellék- és 108 kisebb ún “vérkapun” halad át. A szakértő – ismerve a kapuk helyét és azokat az időpontokat, amikor a maximális mennyiségű vér halad át rajtuk – a stratégiai pontokon alkalmazott enyhe nyomással halálos módon megállíthatja a véráramot, például egy vérrög kialakításával.

Ezt a tudást csak évek alatt lehet elsajátítani. Elméletileg amikor egy mester megszerzi ezt a tudást, csökkenteni tudja saját sebezhetőségét azzal, hogy a kritikus időpontokban szabályozza pulzusát.

Folytatás:

Dim Mak - Halálos harcművészet 2. rész

Dim Mak - Halálos harcművészet 3. rész

/rejtelyekszigete.com/

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.