Dr. Mészáros János: karate történelmi esemény

Dr. Mészáros János: karate történelmi esemény

2016. 08. 05., Péntek, 14:39

Sportágtörténelmi eseménynek nevezte Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke azt, hogy a NOB szerdai döntése értelmében a japán eredetű küzdősport – évtizedes várakozások után – ott lehet a 2020-as olimpián. A sportvezető, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, hozzátette: a magyar karatésok célja, hogy kijussanak Tokióba, és lehetőleg éremmel térjenek haza.

Sportágtörténelmi eseménynek nevezte Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke azt, hogy a NOB szerdai döntése értelmében a japán eredetű küzdősport – évtizedes várakozások után – ott lehet a 2020-as olimpián. A sportvezető, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, hozzátette: a magyar karatésok célja, hogy kijussanak Tokióba, és lehetőleg éremmel térjenek haza.

„A karate számára régóta várt pillanat, ami történelmi eseménnyé változott, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusa is jóváhagyta a sportág tokiói programba kerülését" – nyilatkozta a jelenleg a Rio de Janeiró-i olimpia helyszínén tartózkodó Dr. Mészáros János. - "Óriási kihívás ez a karaténak, és természetesen mindenki arra készül, hogy bebizonyítsa, a NOB-nak érdemes volt ezt a döntést meghozni. Hosszútávon pedig azon kell dolgozni, hogy elérjük, hogy a későbbiek során, 2024-ben és azt követően is ott maradjunk az olimpiák programján. Magyar szempontból az a feladat, hogy a következő négy évben a sportág itthon olyan helyzetbe kerüljön, hogy képesek legyünk kvalifikációt szerezni, és természetesen a cél az éremszerzés Tokióban.”

karate.hu

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.