Két érem a korosztályos karate világbajnokságon

Két érem a korosztályos karate világbajnokságon

2022. 10. 31., Hétfő, 11:21

Egy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a törökországi Konyában megrendezett kadet, junior és U21-es karate világbajnokságon.
A 105 ország mintegy 1850 fiatal versenyzőjének részvételével megrendezett vb-n Magyarországot 26-an képviselték. Közülük Loyal Lili a junior (16-17 évesek) lányok 59 kg-os súlycsoportjában második lett, Kopfer Anna pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a kadet (14-15 évesek) lányok +54 kg-os kategóriájában.

A selejtezőkben Loyal Lili jordán, tajvani, japán és olasz ellenfél legyőzésével jutott be a döntőbe. A fináléban az UTE tehetsége szintén nagyon közel állt a győzelemhez, de végül 1-1-et követően bírói döntéssel egyiptomi riválisa szerezte meg az aranyérmet.

Klubtársa, Kopfer Anna olasz, bosnyák és görög ellenfelét egyaránt legyőzte, ám ezt követően a döntőbe jutásért alulmaradt a spanyol lánnyal szemben, így a bronzmérkőzésen léphetett tatamira. A helyosztón azután győzni tudott japán riválisával szemben, így bronzéremmel térhet haza Törökországból.

Mindkét magyar fiatalnak ez volt az első, világversenyen szerzett érme.

Mellettük a válogatottból többen is jól szerepeltek, a nagy létszámú mezőnyökből egyaránt az éremszerzés közelébe került Török Panka, Gáspár Laura és Hecker Bojána, akik a hetedik helyen végeztek.

A korosztályos magyar karate válogatott ezzel teljesítette a célkitűzéseket, hiszen a szakvezetés előzőleg egy-három érem megszerzését fogalmazta meg elvárásként.

A Tokióban az olimpián is bemutatkozott sportág következő világbajnokságát Magyarország rendezi, 2023 őszén a felnőtt vb-re kerül sor Budapesten.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.