Több szabályrendszerben küzdenek Sopronban

Több szabályrendszerben küzdenek Sopronban

2018. 10. 23., Kedd, 23:00

A Növényi Sportakadémia SE rendezésében vasárnap nagyszabású küzdősport gála kerül megrendezésre Sopronban, ahol MMA, K-1 Muay-Thai és profi ökölvívó küzdelmeket is látat a publikum.

A Novomatic Arénában megrendezésre kerülő, „I.West Hungarian Fight” elnevezésű eseményen már délelőtt 11 órakor megkezdődnek a küzdelmek, éspedig a HMMAF (Magyar MMA Szövetség) felügyeletében megrendezésre kerülő MMA és Grappling szabályrendszerű mérkőzésekkel. Később K-1, és Muay-thai összecsapások is lesznek, míg 18 órától a profi ökölvívók foglalják el a küzdőteret

Az ökölvívó programban címmérkőzést bokszol a tavalyi esztendőben az év profijának megválasztott helyi kedvenc Tóth László, aki ez alakommal az UBO nevű szervezet váltósúlyú vb-övéért száll ringbe. Ám a női bokszot kedvelők sem maradnak mérkőzés nélkül, hiszen a szegedi Global Sport Event versenyzője, az izgalmas és látványos stílusban küzdő, Európa-bajnok címmel is rendelkező Magyar Kinga is megmutatja a „Hűség Városának”, hogy a szakértők miért is tartják olyan sokra.

A profiboksz mérkőzéseket a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata (MÖSZ HT) felügyeli.

Megosztás
Facebook Twitter Pinterest LinkedIn

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDbudopest.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentbudopest.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountbudopest.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDbudopest.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gabudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidbudopest.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*budopest.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.